Darts

Littler történelmi döntőben nyerte meg a darts PL-t

Kép forrása: Bradley Collyer/PA Images via Getty Images

Luke Littler döntő legben diadalmaskodott Luke Humphries ellenében, aki sokáig vezetett a fináléban.

Felejthetetlen dartsestet hozott a londoni O2 Aréna, ahol a világbajnok Luke Littler minden idők egyik legdrámaibb Premier League-döntőjében 11–10-re legyőzte nagy riválisát, Luke Humphries, és ezzel másodszor is megnyerte a sorozatot.

A két angol klasszis harmadik egymást követő Premier League-fináléját vívta, és ezúttal is elképesztő színvonalú mérkőzést produkáltak a 16 ezer néző előtt. Littler 111-es körátlagot dobott és 12 darab 180-at ért el, míg Humphries 105-ös átlaggal és több látványos kiszállóval tartotta életben esélyeit.

A döntő végletekig kiélezett csatát hozott. Humphries az első szakaszban szinte hibátlanul dartszott, 114-es átlag fölé is került, és egymás után dobta a bravúros kiszállókat. Littler azonban ismét megmutatta, miért tartják a sportág legnagyobb tehetségének: a szünet után teljesen más ritmusban tért vissza, és fokozatosan ledolgozta hátrányát.

A finálé végül mindent eldöntő 21. legig jutott. Humphriesnek még maradt esélye a fordításra, de Littler idegei bírták jobban a nyomást, és dupla 20-cal lezárta az epikus összecsapást.

A mindent eldöntő leg:

Littler mélyről jött vissza az idei Premier League-ben

A mindössze 19 éves játékos a győzelem után könnyek között nyilatkozott, és meglepő őszinteséggel beszélt arról, mennyire megviselte őt a szezon eleji hullámvölgy.

„Hullámvasút volt az egész idény. Az első hetekben a tabella alján álltam, Brightonban 79-es átlagot dobtam, és komolyan elbizonytalanodtam” – mondta Littler.

A fiatal sztár azt is elárulta, hogy a manchesteri incidens – amikor konfliktusba került Gian van Veennel – és a közönség reakciói miatt még a visszavonulás gondolata is megfordult a fejében.

„Otthon ültem, és azt mondtam a páromnak, Faithnek: nem akarom ezt tovább csinálni.”

Ehhez képest néhány hónappal később ismét ő emelhette magasba a Premier League-trófeát. A sikerért 350 ezer font jutalom járt, emellett további 60 ezret gyűjtött a ligaalapszakaszban aratott esti győzelmeivel.

Littler elképesztő 2026-os éve tovább folytatódik: az idei világbajnoki cím, a UK Open és a World Masters után immár a Premier League-serleg is az övé. Ezzel már hét nagy televíziós PDC-címet birtokol, és tovább erősíti helyét a darts történetének legnagyobbjai között — mindezt még tinédzserként.

Az este másik két főszereplője sem maradt adós a drámával. Littler az elődöntőben 10–9-re győzte le Gerwyn Pricet, míg Humphries ugyanilyen arányban múlta felül Jonny Claytont. Érdekesség, hogy a döntő est összes lehetséges legjét lejátszották — mindhárom mérkőzés döntő legben dőlt el.

A sportág jelenlegi két legnagyobb sztárja júniusban ismét együtt szerepel majd: Littler és Humphries Anglia színeiben indul a darts World Cupon.