Ahogy mondani szokták, a pénzzel nem lehet boldogságot venni, de bajnoki címet és európai dicsőséget viszont igen.

Legalábbis ez volt a cél az európai top klubok számára a 2018/19-es szezonban. Ebben a listában a tíz legtöbb kiadással rendelkező csapatot rangsorolták. Néhányuknak a befektetés virágzó üzletté vált, másoknak viszont nem igazán jött be.

10. Arsenal – 230 millió font

""

Az Arsenalnak továbbra is jó teljesítményt kellett nyújtania a 2018/19-es szezonban, tehát a világ tizedik legmagasabb bérköltséggel rendelkező csapatának oda kellett tennie magát. Rengetegen tudják, hogy Mesut Özil rengeteg pénzt keres a klubnál, de Lucas Torreira és Bernd Leni érkezésével a bérköltségek csak nőttek. Arról pedig nem is beszélve, hogy a keretben van Pierre-Emerick Aubameyang és Alexandre Lacazette.

9. Juventus – 281 millió font

""

Azzal, hogy Cristiano Ronaldo csatlakozott a Juventus csapatához, sok tekintetben megváltozott a klub játékospolitikája. João Cancelo, Douglas Costa és Emre Can sem két forintot keres, bár akkoriban Gonzalo Higuaín kölcsönszerződéséből igen szép summa folyt be.

8. Chelsea – 285 millió font

""

A londoni klubnál igencsak magasak a bérek, amit valami úton-módon finanszírozni is kell, ezért is szeretnének minden évben minél előkelőbb pozíciót elfoglalni a bajnokságban. Az akkoriban még a csapatot erősítő Eden Hazard keresete volt a legmagasabb, őt követte N’Golo Kanté. Kepa Arrizabalaga, Jorginho és Christian Pulisic érkezésével ez a szám nem csökkent.

7. PSG – 290 millió font (2017/18)

""

A francia klub egy kicsit csal, mivel a Paris Saint-Germain bérszámlája valójában még nincs kész. Nem egyszerű elszámolni ennyi világsztár bérével, mint Neymar vagy éppen Kylian Mbappé. Noha ez a két játékos a legjobban kereső futballista a PSG-ben, ne felejtsük el Edinson Cavanit és Ángel Di Maríát vagy éppen Leandro Paradest és Gianluigi Buffont.

Hiába a sok sztár, egyelőre elérhetetlennek tűnik mégis számukra a Bajnokok Ligája győzelem.

6. Bayern München – 292 millió font

""

A Bayern München Németország legjobban kereső csapata, így nem meglepő, hogy minden évben ott vannak a legjobbak között a Bajnokok Ligájában is. Robben és Ribéry is távozott tavaly nyáron, ezzel lehetővé téve a bajoroknak, hogy nagy bevásárlást tartsanak. A 2019/20-as bérkifizetések elég brutálisak lesznek majd.

5. Liverpool – 310 millió font

 ""

Virgil van Dijk bére 2018/19 elejére már igencsak a sztárok közé volt sorolható, majd a vörösök úgy döntöttek, hogy további kiadásokba bocsátkoznak Alisson, Naby Keita és Fabinho megszerzésével. Mondhatni ezzel megvették a bajnoki címet? Lehetséges. A múlt szezonban a bajnoki cím nem jött még össze, de a Bajnokok Ligája győzelem valószínűleg kárpótolta őket.

4. Real Madrid – 312 millió font

""

Cristiano Ronaldo távozásával a Real Madrid bérszámfedezete szinte felismerhetetlen az előző évekhez képest. Lehet, hogy rengeteg gólt szerzett, de ezek nem voltak olcsók.

Gareth Bale és Sergio Ramos most a legjobban kereső futballisták, akik szezononként közel 14 millió eurót keresnek. A Ronaldo távozásakor felszabadult pénzt pedig legfőképp új szerződésekre fordították.

3. Manchester City – 315 millió font

""

A pénzköltés a Manchester City számára már olyan, mint egy hobbi. Az egyetlen új arc Pep Guardiola csapatában Riyad Mahrez volt. Ami az ár-érték arányt illeti, nem igazán panaszkodhatnak. Megnyerték a Premier Ligát, az FA Kupát és a Carabao Kupát, de a Bajnokok Ligájában még mindig csak a kudarc maradt számukra. A jelenlegi helyzet szerint pedig még két évig nem lesz esélyük megnyerni a hőn áhított címet, amennyiben az eltiltásuk érvényben marad.

2. Manchester United – 332 millió font

""

Nem titok, hogy a Manchester United szereti a pénzt. Majdnem külön kell fizetniük csak azért, mert ők azok, akik. Tekintettel arra, hogy ilyen magas bérek vannak a csapaton belül, a rajongóknak joguk van ahhoz, hogy kicsit idegeskedjenek a pályán zajló dolgokon.

Elég csak Alexis Sánchez esetét megemlíteni, aki hetente közel 500 000 fontot keresett, miközben a teljesítménye egyenlő volt sokszor a nullával. Ez mindent elárul az elmúlt években süllyedő hajóhoz hasonlító Manchester Unitedről.

1. Barcelona – 438 millió font

""

A lista tetején a Barcelona áll, méghozzá nem is kevéssel. Ha a második helyzetthez viszonyítjuk, akkor több mint 100 millió fonttal fizetnek többet.

Nem egyszerű maguknál tartani Lionel Messit, főleg ha ezt pénzben kell kifejezni. Természetesen ott van még mellettük Luis Suárez és Philippe Coutinho is, mint kiadás.

Forrás: 90min.com
Borítókép: David Ramos / Getty Images