Elképesztő vádak – Botrány Lionel Messi körül?

Az ominózus elveszített Ligák Kupája-döntőn a nyolcszoros aranylabdás heves szóváltásba keveredett Pedro de la Vegával, és "megbízható források" szerint a pályán megfenyegette, hogy soha többé nem játszhat az argentin válogatottban.
Messi ezúttal nem egy góllal vagy zseniális megoldással, hanem a Seattle Sounders ellen 3-0-ra elveszített Ligák Kupája-finálén történtek miatt került a figyelem középpontjába.
Az argentin klasszis ugyan Luis Suárez és Sergio Busquets „ámokfutásából” nem vette ki a részét, de így is összetűzésbe került honfitársával, a korábbi utánpótlás-válogatott Pedro de la Vegával.
Botrány a Ligák Kupája-döntőn: Suárez leköpte az ellenfelet, a Miami simán kikapott
Mostanra pedig az is kiderült, hogy Messi állítólag mit mondott a 24 éves szélsőnek.
Az egykori MLS-játékos, Alan Gordon szerint a Miami-szupersztár megígérte, hogy „tiltólistára teszi” De la Vegát a válogatottnál.
A Major League Journeymen podcastben így fogalmazott:
„Azt mondta neki: »Amíg én a keretben vagyok, soha nem játszol a válogatottban.« Gyakorlatilag ott a pályán kitiltotta. Tényleg megtörtént, számomra ez undorító” – vélekedett Gordon.
Az állítólagos sztori a videóra kattintva 27:20-tól hallható:
De la Vega azóta szintén megszólalt a vitáról, ám bár nem árulta el, pontosan mi hangzott el, igyekezett elsimítani a helyzetet, mondván: csak a játék része volt és a meccs hevében történt.
„Messi és De Paul világbajnokok és a példaképeim. Argentinként ellenük játszani extra nyomást jelent.
Lionel Messi közben újra tagja Lionel Scaloni keretének, és Buenos Airesben, Venezuela ellen játszhatja le pályafutása utolsó világbajnoki selejtezőjét hazai pályán.
A szövetségi kapitány érzelmes szavakkal méltatta csapatkapitányát: szerinte az argentin és a világ futballjának történetében egyszerűen megismételhetetlen az, amit elért.