Magyar foci

Lila-fehér derbi előtt: 8 játékosa nélkül az Újpest

Valahogy a két csapat sosem a jól megszervezett védelem elve alapján lépett pályára egymás ellen az utóbbi években, hiszen három gólnál kevesebb még sosem született ebben a párosításban NBI-es meccsen. A sormintában két 4-3 is található, egyszer a Kecskemét hazai pályán nyert ennyire, rögtön az első élvonalbeli randin pedig az Újpest tartotta ilyen formában otthon a három pontot. A Megyeri útról túl sok szép emléket nem őriz a Kecskemét, hiszen eddig nem sikerült pontot elhozniuk a Szusza Ferenc Stadionból, legutóbb ősszel is vereség lett a vége, noha sokáig közel álltak a vendégek a pontszerzéshez. Hazai pályán viszont teljesen más a helyzet, az UTE amennyire jó otthon a Kecskemét ellen, annyira nem megy nekik a Széktóiban, hiszen az eddig három meccsükből csak egyetlen egyszer sikerült döntetlent játszaniuk. Az a 2-2 is még a 2008/2009-es szezonra datálódik, utána két győzelmet ünnepelhetetta Kecskemét ellenük.

""

A legutóbbi körben az Újpest éppen derbit játszott a Fradi ellen, ha motivációt és célokat kell keresni azután a döntetlen után az Újpest életében, akkor az a zöld-fehérek megelőzése lehet, akiktől jelen állás szerint három pontnyira vannak leszakadva. Marc Leliévre csapatát a kiesés szele is meglegyintette tavasszal, ám Roderick Duchatel klubtulajdonos már komoly terveket és sokkal jobb szereplést ígért a következő szezonra, melyhez a keretet is megfelelően akarják megerősíteni. Hazai szempontból a pápai vereség után sem lehetetlen még elérni a negyedik helyet, hiszen a Honvéd a Debrecent fogadja majd, a száraz papírforma szerint tehát akár előzésre is lehet esély ebben a fordulóban.

Több hiányzó is nehezíti egyébként a vendégek belga edzőjének dolgát, hiszen Lipták Zoltán az FTC ellen begyűjtötte ötödik sárga lapját, míg Rajczi Péter továbbra is eltiltott. Sérülések terén sem jobb a helyzet, hiszen Szokol, Fodor, Kabát, Vermes, Lázár és Simon is kiesett. Hazai oldalon eltiltottal nem kell számolnia a szakmai stábnak, Alempijevics és Bori játéka lehet kérdéses kisebb sérülés miatt.