Angol fociNemzetközi labdarúgás

Lezártnak hitt ügy vett új fordulatot a FIFA-nál

Kép forrása: Getty Images

Mégis megmenekült Aymeric Laporte és az Athletic Club átigazolási ügye, amelyet a nemzetközi szövetség korábban érvénytelennek nyilvánított.

A spanyol válogatott védő nyáron mindenáron távozni akart szaúd-arábiai klubjától, az Al-Nassrtól, és visszatérni első profi egyesületéhez, a Bilbaóhoz.

Az üzlet azonban nem került fel a FIFA átigazolási rendszerébe a spanyol határidő, szeptember 1. éjfél előtt. Így az ügyletet lezártnak tekintették. Az Athletic és Laporte azonban fellebbezett, szerintük az Al-Nassr hibázott, mivel nem töltötte fel időben a szükséges dokumentumokat.

A FIFA pálfordulása

Bár korábbi precedensek alapján kevés esély mutatkozott arra, hogy a FIFA megváltoztassa az álláspontját, a szövetség jelezte a baszk klubnak: találtak megoldást.

Az Athletic azóta meg is erősítette a hírt, és jelezte, hogy a spanyol szövetség kéri majd az átigazolási engedélyt a szaúdi szövetségtől.

Óriási erősítés Bilbaóban

Laporte visszatérése hatalmas erősítést jelent az Athletic számára, amely a Bajnokok Ligája-terhelés mellett komoly gondokkal küzd a védelemben. Unai Egiluz hosszú időre kidőlt, míg Yeray Álvarez tízhónapos eltiltása csak jövő áprilisban jár le. Így Laporte Dani Viviannal és Aitor Paredesszel együtt alkotja majd a védelem tengelyét.

A 31 éves hátvéd számára is kulcsfontosságú lehet a váltás: visszatérhet Európába, és ismét szem előtt lehet Luis de la Fuente szövetségi kapitány számára, aki a jövő évi világbajnokságra készülő keret összeállításán dolgozik.