Lewis: a józan dartsé a jövő – ideje leszámolni a meccs előtti sörözéssel

A PDC kétszeres világbajnoka hamarosan visszatér, és szavaival már a jövő generációjának szeretne üzenni.
A darts világának egyik legendás alakja, a kétszeres világbajnok Adrian “Jackpot” Lewis, nyíltan beszélt arról, hogy szerinte a sportág fejlődése akkor lehet igazán sikeres, ha a jövő generációi elhagyják a mérkőzések előtti alkoholfogyasztást. A kétszeres világbajnok, aki két éve vonult vissza, de most visszatérésre készül, úgy véli, a dartsnak alkalmazkodnia kell az új korszakhoz.
Lewis az Escapist Magazine-nak nyilatkozva hangsúlyozta:
„Szerintem az a legjobb, ha nem isznak. Ha képesek ezt elengedni, az sokat segítene. Remélem, hogy a jövőben ez lesz az irány.”
Példaként a szintén angol Chris Dobey-t említette, aki sosem iszik meccs előtt:
„Chris nem iszik, csak ha vége a meccsnek, akkor bever pár pohárral. Így is lehet csinálni.”
Visszatérés és új szemlélet
A 40 éves dartsikon 2023-ban hagyta ott a profi tourt, hogy beteg feleségéről gondoskodjon és mentálisan feltöltődjön. Most viszont már készül a visszatérésre:
„Alig várom, hogy újra a dobóvonal mögé álljak! Steve Beatonnal párosban játszom majd az International Pairs tornán. Csak élvezni akarom a játékot, aztán januárban meglátjuk, visszaszerzem-e a tourkártyát.”
Gary Anderson a közelmúltban “unalmasnak” nevezte a fiatal dartsosokat, de Lewis szerint inkább újfajta profizmus jellemzi őket:
„Ma már más a világ. A srácok sokat vannak a telefonjukon, játszanak, ez a social media kora. Van, aki ideges és inkább beszélget, mások inkább csendben maradnak. De ettől még nem unalmasak.”
Lewis a World Matchplay-ről is beszélt, melyen a 18 éves Luke Littler történelmi teljesítményt nyújtott:
„Ez volt az egyik legjobb Matchplay, amit valaha láttam. A színvonal hihetetlen volt, Luke pedig sorra írta át a rekordokat – 64 darab 180-at dobott, ezzel megdöntötte az én csúcsomat is. Egyszerűen fantasztikus volt a döntő.”