Lewandowski megnyerte a hatalmi harcot – lemondott a lengyel szövetségi kapitány

A 158-szoros válogatott szava és akarata nyert – feltehetően nem okvetlenül.
Miután Robert Lewandowski nyíltan közölte, hogy Michal Probierz kapitánysága alatt nem kíván többé pályára lépni a lengyel válogatottban, a szövetségi kapitány csütörtök délelőtt benyújtotta lemondását.
A Barcelona 36 éves csatára négy nappal ezelőtt robbantotta a bombát, amikor elárulta, hogy telefonon, gyermekei altatása közben tudta meg: elveszíti a csapatkapitányi karszalagot, amelyet Piotr Zielinski kap meg. Néhány perccel később már a Lengyel Labdarúgó-szövetség honlapján is megjelent a hivatalos közlemény, amit Lewandowski a bizalom teljes elvesztéseként értékelt.
„Figyelembe véve a körülményeket és az edző iránti bizalom elvesztését, úgy döntöttem, hogy nem lépek pályára, amíg ő marad a kapitány. Remélem, egyszer még lesz lehetőségem újra pályára lépni ezekért a fantasztikus szurkolókért” – nyilatkozta a 158-szoros válogatott támadó.
Probierz, aki 2023 szeptemberében vette át a válogatott irányítását, csütörtökön a következő közleményt adta ki:
„Arra a következtetésre jutottam, hogy a jelenlegi helyzetben a válogatott érdekeit az szolgálja a legjobban, ha lemondok a szövetségi kapitányi posztról. Ez volt életem legnagyobb szakmai álma és legnagyobb megtiszteltetése. Köszönöm mindenkinek, akivel ezen az úton együtt dolgozhattam – a szövetségnek, kollégáimnak, játékosaimnak és a fantasztikus szurkolóinknak is.”
🚨🇵🇱 𝐎𝐅𝐅𝐈𝐂𝐈𝐀𝐋 | Michał Probierz has RESIGNED from his position as manager of Poland. 👋 pic.twitter.com/lHSzKQdOZq
— EuroFoot (@eurofootcom) June 12, 2025
A lengyel szövetség rövid közleményben megköszönte Probierz munkáját és sok sikert kívánt neki a további pályafutásához – számolt be erről a Reuters hírügynökség.
Mi jön ezután?
A Lewandowski–Probierz konfliktus nem csupán személyes ellentét volt, hanem komoly következményekkel járt a válogatott jövőjére nézve. Lengyelország csúfosan leszerepelt a 2024-es Európa-bajnokságon, elsőként esett ki a tornáról.
A 2026-os világbajnoki selejtezőben azonban három meccsből hat pontot szereztek eddig – s most, hogy Probierz távozott, minden jel arra utal, hogy Lewandowski visszatérhet a nemzeti csapathoz, akár még egy utolsó világbajnoki részvétel reményében is.