Egyéb sportok

Letették a közel milliárdos váci edzőközpont alapkövét

Letették a Váci Reménység Egyesület sporttelepén létrehozandó edzőközpont alapkövét vasárnap a váci II. Reménység családi nap keretében.
 
Az alapkőletételkor Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára, a térség országgyűlési képviselője elmondta: a közel százéves egyesület legnagyobb beruházása kezdődik el. Hozzátette: a kormány 774 millió forinttal támogatta, hogy a Vácon és környékben élők korszerű körülmények között sportolhassanak.
 
Az államtitkár felidézte: Európában a magyar általános iskolások töltik a legtöbb időt mozgással, testneveléssel, ami köszönhető a mindennapos testnevelés bevezetésének.
 
Rétvári Bence emlékeztetett, hogy Magyarországon 2010 óta megháromszorozódott a szabadidős sportolók száma (míg 2010-ben a népesség öt százaléka sportolt rendszeresen szabad idejében, 2017-ben ez már 15 százalék volt), s ez megjelenik az igazolt sportolók számában is, ami Magyarországon fél millió fölé nőtt.
 
A Nemzeti Szabadidős Egészség Sportpark Program első ütemében 1,5 milliárd forintból 110 településen jönnek létre létesítmények országszerte – mondta el. Kiemelte: az elmúlt években 24 helyszínen épült új tornaterem és 17 tanuszoda jött létre.
 
Az államtitkár arra is felhívta a figyelmet, hogy a magyarok várható élettartama 2010-hez képest 1,5 évvel hosszabb, és ez a növekedési ütem magasabb, mint az európai uniós átlag. A magyarok egészségben eltöltött éveinek száma pedig 2,4 évvel lett több, szemben az unió 1,7 évével – fűzte hozzá.
 
Beer Miklós váci megyés püspök arra emlékeztetett, hogy amikor az egyesület a Reménység nevet választotta, arról a hitről tettek bizonyságot, hogy van jövője a városnak, az ifjúságának és sportolóinak. A püspök Vanyek Béla kanonok hitvallásával buzdított mindenkit arra, hogy sportoljon, éljen egészségesen.
 
A Váci Reménység Egyesület által használt és fenntartott, de a Váci Egyházmegye tulajdonában álló atlétikai pálya korszerűsítésének alapvető célja egy 1200 négyzetméteres korszerű, minden igényt kielégítő edzőközpont, valamint egy hat sávos atlétikapálya kialakítása. 
 
Pályaszinten létrehoznak egy atlétikai edzőtermet, futófolyosót, bemelegítő termet, továbbá négy mosdót, két öltözőt, két zuhanyzót, előtereket és közlekedőket. A pályaszintet és az utcaszintet akadálymentes lift köti majd össze. Az utcaszinten kialakítanak öt előteret, portát, előcsarnokot, továbbá egy vívótermet három öltözővel és két zuhanyzóval, akadálymentes mosdókkal, illetve szertárral és gépészeti helyiséggel.
 
A beruházás várhatóan 2020 májusában fejeződik be. Az edzőközpont Vanyek Béla (1893-1966) kanonok nevét viseli majd.
 
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt