Amerikai sportok

Lendületben a Devils, mégis bejuthat a rájátszásba

Ki hitte volna, hogy a New Jersey Devils, mely a 2010-es naptári év végén a pofozógép szerepét töltötte be a ligába a rájátszásért harcolhat. Igaz 12 ponttal, még le van maradva az utolsó rájátszást érő nyolcadik helytől, de ha így folytatja, akkor, még oda érhet. Az „ördögök” pont azt a Carolina Hurricanest verték meg, mely az utolsó, azaz nyolcadik bejutó helyen áll a Keleti főcsoportban. Az első gólra közel 26 percet kellett várni, ekkor Ilya Kovalcsuk talált a Carolina kapujába. A záró felvonásban kevesebb mint másfél perc alatt két gólt ütött a Devils, Brian Rolston a 34. másodpercben, míg Patrik Elias 1:59 percben volt eredményes. A vendég csapat is két (Sergei Samsonov, Tuomo Ruutu) gólt ütött ebben a harmadban. Mai győzelmével, már sorozatban öt győzelemnél jár a New Jersey.

A címvédő Chicago Blackhawks és a tavalyi döntős Philadelphia Flyers is győzedelmeskedett a mai játéknapon. Az Illinois-i klub a Minnesota Wildot látta vendégül és rossz házigazdának bizonyult. A United Centerbe kilátogató mintegy 21 ezer néző a találkozó első harmadában láthatta, ahogy Brian Campbell megszerzi a vezetést a hazai csapatnak. A következő gól(okra) az utolsó felvonásig kellett várni, ekkor a Wild játékosa Matt Cullen kiegyenlített, de erre az egy találatra kétszer válaszolt a Chicago, előbb Troy Brouwer, majd Jake Dowell is betalált Jose Theodore kapujába (a második gólnál, már nem állt a kapuban, ugyanis lehozta a csapata).

Az előző szezon nagydöntőjének a vesztese, a Philadelphia Flyers remek játékkal rukkolt elő a Florida Panthers ellen. Az összecsapás első harmadában Mike Richards és Andreas Nodl találataival, már két góllal vezetett a Flyer. A második felvonásban tovább növelte előnyét a Flyers. Ugyanis James van Riemsdyk is betalált Tomas Vokoun kapujába. A harmadik 20 percet a Florida kezdte jobban, mely Rostislav Olesz és David Booths találataival felzárkózott egy gólra, de 20 másodperccel a mérkőzés vége előtt Danny Briere is betalált, így a Flyers 4-2-re megnyerte a mérkőzést.

A hosszabbításban tudott csak nyerni a Pittsburgh Penguins a Colorado Avalanche ellen. A találkozót jól kezdte a Penguins, ugyanis Joe Vitale találatával megszerezte a vezetést. A következő felvonásban a Colorado fordítani tudott, ugyanis kétszer (Chris Stewart, Cameron Gaunce) is bevette Marc-Andre Fleury kapuját. Ebben a játékrészben, még Jordan Staal is betalált, így a Pens egy egyenlíteni tudott, mivel a harmadik harmadban nem született gól, így következhetett a hosszabbítás, ahol Tyler Kennedy döntött a Pittsburgh javára.

Fantasztikus mérkőzésen nyert a Washington Capitals az Anaheim Ducks ellen. A találkozó első harmadában három (Ryan Getzlaf, Teemu Selanne, Toni Lydman) Ducks és két (Alex Ovecskin, Brooks Laich) Capitals gól született. A második felvonásban Corey Perry és Lubomir Visnovsky talált be az Anaheim, míg David Steckel és Alexander Semin a Capitals részéről. Z utolsó 20 perc egyértelműen a fővárosi csapaté volt, mely három (Mike Knuble, Semin dupla) alakalommal mattolta az Anaheim kapusát Curtis McElhinneyt, a hazai csapatból Bobby Ryan volt eredményes, így 7-6-ra nyert a Washington.

Eredmények:
Buffalo Sabres – Toronto Maple Leafs 1-2
New Jersey Devils – Carolna Hurricanes 3-2
Columbus Blue Jackets – Los Angeles Kings 3-4 – szétlövéssel
Florida Panthers – Philadelphia Flyers 2-4
Chicago Blackhawks – Minnesota Wild 3-1
Colorado Avalanche – Pittsburgh Penguins 2-3 – hosszabbításban
Calgary Flames – Dallas Stars 4-2
Anahiem Ducks – Washington Capitals 6-7