Lemondtak Gyökeresről, új csatárt szemelt ki a Manchester United

A Vörös Ördögök fokozzák érdeklődésüket egy válogatott támadó iránt, miután gyakorlatilag elfogadták, nem tudják megszerezni Gyökeres Viktort.
A klub a következő szezonra már leigazolta Matheus Cunhát a Wolverhamptontól, emellett pedig a Brentford támadójával, Bryan Mbeumóval is zajlanak a tárgyalások.
Ruben Amorim, a Sporting CP korábbi edzője ezzel együtt továbbra is új kilencest keres, miután Rasmus Højlund mindössze négy Premier League-gólt szerzett az előző idényben.
Gyökeres Amorim radarján is szerepelt, hiszen korábban együtt dolgoztak a Sportingnál.
Mint arról a Sport365 beszámolt, a svéd csatár azonban várhatóan az Arsenalhoz szerződik.
Így került képbe Ollie Watkins, az Aston Villa támadója, aki állítólag már jelezte, hogy szívesen igazolna az Old Traffordra.
A Mirror információi szerint a Manchester United Gyökeres elvesztése után most komolyan megpróbálja megszerezni Watkinst.
A klub állítólag már előzetes tárgyalásokat folytatott a Villával a csatár átigazolásáról. Watkins helyzete bizonytalanná vált az elmúlt szezonban, miután háttérbe szorult a csapatban.
A Villa körülbelül 60 millió fontot kérne a 29 éves támadóért, de a United ezt sokallja a játékos életkora és alacsony újraeladási értéke miatt. Watkins szerződése további három évig érvényes.
Felmerült, hogy a United Marcus Rashfordot is bevonná az üzletbe cserejátékosként, de a Villa nem tartott igényt rá.
A Manchester United európai kupaindulási lehetőségének hiánya szintén akadályt jelenthet az átigazolásban.
Amorim csapata a bajnokságban csak a 15. helyen zárt, és az Európa-liga döntőjében 1-0-ra kikapott a Tottenhamtől, így a Bajnokok Ligája-indulás is elúszott.
Watkins 2020 nyarán érkezett a Villához a Brentfordtól 28 millió fontért, azóta 223 tétmérkőzésen 87 gólt szerzett a birminghamiek színeiben.
🚨🏴 BREAKING!
Manchester United have approached Aston Villa to sign Ollie Watkins. Ruben Amorim seeks proven Premier League players and views Watkins as ideal. Watkins is open to joining Old Trafford.
[@caughtoffside] pic.twitter.com/Y1wBepTYzV
— SimplyUtd (@SimplyUtd) July 2, 2025