Jégkorong

Legyőzték a sérülések a tehetséges jégkorongozót!

Egész nyáron érlelődött bennem, hogy befejezem a jégkorongozást. Azonban akkor még úgy döntöttem, megadom magamnak azt az esélyt, hogy megvárom a jeges edzéseket, az első felkészülési meccseket. Ezek tapasztalatai alapján döntöttem úgy, elég volt. Sajnos a korábbi térdsérülésem nem jött rendbe, nagyon fáj."

„Én a jégkorongot mindig nagyon komolyan vettem, de el kell ismernem, az utóbbi három évben nem úgy ment a játék, ahogy szerettem volna, kínlódás volt az egész. Emiatt minden motivációmat elvesztettem, úgy gondolom, hogy már nem tudok segíteni a csapatnak, így viszont nincs értelme folytatni.” – mondta a Dunaújvárosi Hírlapnak, Jobb Dávid, aki huszonnégy évesen jelentette be visszavonulását.

A tehetséges jégkorongozó 16-szor szerepelt a magyar válogatottban, nem mellesleg több junior világversenyen is szerepelt. Jobb karrierje elején a cseh Extraliga egyik legerősebb csapatának, a HC Sparta Prahának a korosztályos együtteseiben is megfordult. A nagycsapatban, azonban egyszer sem jutott szóhoz, majd a 2006/2007-es idényben a Dab.Docler-hez igazolt.

Dunaújvárosban két szezont töltött, majd Magyarország legerősebb alakulatához, a Sapa Fehérvár AV19-hez szerződött. A székesfehérvári alakulat színeiben 138 EBEL mérkőzésen jutott szóhoz. Az előző idényben ismét a Dab.Docler-t erősítette. Jobb visszavonulásával egy remek jégkorongozóval lett szegényebb a sportág.