Forma-1 / Motorsport

Legnehezebb szezonjára készül az F1 sztárja

A rivális Ferrari uralta eddig a szalagcímeket az F1 téli tesztjein Barcelonában, mivel két napon keresztül ők voltak a leggyorsabbak, közben a Mercedes a teljesen megtankolt autói tesztelte, és próbálta kitapasztalni az új W10-esét.
 
Hamilton az első sajtótájékoztatóját tartotta az új idényben, azt jósolva, hogy ő és a Mercedes nagyobb versennyel kell, szembenézzen, mint valaha.
 
– Őrület belegondolni, hogy hat éve vagyok a csapatnál. Ez izgalmas, de ez lesz a legnagyobb kihívást jelentő év a kapcsolatunkban, – idézik a címvédő Hamiltont. – Szuper izgalmas lesz. Még mindig imádok versenyezni, szóval itt nem sok minden változott.
 
Bár a korai tesztidők csalókák lehetnek, főleg az első héten, a Ferrari sokakat lenyűgözött már most autójuk sebességével és megbízhatóságával.
 
Arról is kérdezték Hamiltont, mi a véleménye riválisa, Sebastian Vettel hozzászólásáról, miszerint ez a legjobb előszezonja: "Jó neki, jól néznek ki. Mi mélyre ásunk, és próbáljuk megérteni az autót, majdnem ugyan az, mint minden évben. Minden évben erősnek tűni a Ferrari, főleg az elmúlt pár évben nagyon erősnek tűntek az elején, szóval erre számítunk."
Az új autóval tapasztaltakra is kitért Hamilton, de megjegyezte még sok mindent át kell nézniük.
 
– Olyannak tűnt az autó, mint tavaly bizonyos értelemben, nincs komoly változás, – tette hozzá. – Kicsit kevesebb a leszorító erőnk, amire számítottunk, de van néhány változtatás, ami idővel eldől jó-e vagy sem. Jelenleg nem tudom.