Legjobban fizetett játékosától szabadulna a Chelsea!
A Chelsea késze áll arra, hogy eladja Szaúd-Arábiába Raheem Sterlinget, aki jelenleg kegyvesztett a klubnál és formán kívül játszott a teljes szezon során. A keret legjobban kereső játékosa a Manchester Citytől érkezett 2022-ben, ám az új tulajdonosi kör első igazán neves igazolása a jelek szerint balul sikerült.
Mauricio Pochettino sokáig „nézegette” az angol válogatott szélsőt, ám Sterling folyamatos, középszerű produkcióit március közepén elégelte meg – a 29 éves játékos legutóbb a 4-2-re megnyert, Leicester elleni FA-kupa találkozón lépett pályára, ahol amúgy tizenegyest hibázott.
A szaúdi klubfutballban lévő temérdek pénzből került már bőséggel a Chelsea-számlára is, hiszen Edouard Mendy, N’Golo Kante és Koulibaly is a londoni kékeket hagyta hátra a Pro League-ért, meg a mesés fizetésért.
Matt Law szerint a fővárosiak tervét jelenleg egyetlen dolog veszélyezteti: mégpedig a heti 300 ezer fontnál is magasabb fizetést kapó Sterling maga, aki a brit hírforrások szerint nem akaródzik távozni.
(Fotó: Facebook/Chelsea)