Nemzetközi labdarúgás

Legalább a Vidinek sikerült!

 
A Debrecen és az MTK búcsúja után joggal reménykedtünk benne, hogy a Videoton kétgólos előnyből indulva kiharcolja a továbbjutást Európa Liga-selejtező 2. köréből a Csukaricski ellen.

Ennek ellenére baljósan kezdődött a találkozó, ugyanis a szerbek lerohanták a Videotont és 13. percben Fofana találatával meg is szerezték a vezetést. A folytatásban sem vett vissza a tempóból a Csukaricski és folyamatosan a székesfehérvári csapat térfelén tartotta a labdát.

A Vidi első helyzetére a 31. percig kellett várni, ekkora Barczi Dávid vette célba 14 méterről a rövid felsőt, de a hazai kapus óriásit védett. Az első lövés némileg megváltoztatta a játék képét, és feljebb merészkedett a Videoton, azonban az egyenlítés nem jött össze a szünet előtt.

A fordulás után tovább veszélyeztetett a Csukaricski, Masovics kétszer is próbálkozott, de először nem talált kaput, míg másodszorra Kovácsik Ádám védte bravúrral a bal felsőbe tartó kísérletét.

A két szerb lövés sebességváltásra kényszerítette a Videotont, amely Géresi Krisztián remekbeszabott, gólt érdemlő alakítása után jelezte, hogy pályán van. A fiatal támadó megharcolt egy labdáért a baloldalon, majd betört a tizenhatoson belülre, végül nyolc méterről fölé durrantott.

A folytatásban némileg csökkent a nyomás, a 64. percben ismét a Videoton lőhetett ziccert, de Asmir Suljic remek kiugratása után Barczi Dávid éles szögből Stevanovicsba lőtt. Negyedórával a vége előtt a Videoton egy szépségdíjas találattal kiegyenlített, eldöntve ezzel a továbbjutást: Géresi a jobb oldalról középre passzolt Pátkainak, aki bemutatta a lövést, de helyette visszatálalt a lyukra befutó fiatal szélsőnek, aki nyolc méterről egyből a kapuba passzolt (1-1).

Az utolsó tíz percben már egyik oldalon sem akadtak komoly lehetőségek. A szerbek próbálkoztak, azonban Henning Berg cserékkel remekül tördelte a játékot, így nem tudott kellő nyomást gyakorolni a Csukaricski.

A Videoton még ha nem is magabiztos játékkal, de kiharcolta a továbbjutást.  A Midtjylland 2-2-es döntetlent játszott Vaduzban és 5-3-s összesítéssel továbbment, így a székesfehérvári csapat a dán egyesülettel találkozik a következő körben. Az első mérkőzést jövő héten csütörtökön rendezik Felcsúton.

Európa Liga-selejtező, 2. forduló, visszavágó:

Cukaricki (szerb)-Videoton FC 1-1 (1-0)

Belgrád. Vezette: Alexandre Boucaut (belga)

Gólszerzők: Fofana (13.), illetve Géresi (76.)

Sárga lap: Obeng (71.), Matics (83.), Mandics (87.), illetve Simon (62.), Szolnoki (83.)

Cukaricki: Stevanovics – Jankovics, E. Masovics, Djurics, Zivkovics – Docics (Radonjics, 65.), Tomics – A. Masovics (Mandics, 65.), Obeng (Srnics, 86.), Matics – Fofana

Videoton FC: Kovácsik – Szolnoki, Vinícius, Lang, Stopira – Pátkai, Simon (Oliveira, 79.) – Suljic, Bódi, Barczi – Géresi (Feczesin, 79.)

Továbbjutott: a Videoton 3-1-es összesítéssel.