Forma-1 / Motorsport

Latifi távozik – újabb ajtó nyílhat ki Schumacher előtt

A Williams bejelentette, hogy Nicholas Latifi a 2022-es szezon végén elhagyja az istállót.

Latifi a 2020-as szezon elején debütált a Forma-1-ben azt követően, hogy hároméves szerződést írt alá. A kanadai az első szezonjában a mezőny végén küzdött és nem szerzett pontot, ám 2021-ben a Hungaroringen a 7. helyig jutott, ezzel két év után szerzett pontot együttesének. Ebben a szezonban azonban nem sikerült a 12. helynél előrébb jutnia, így hónapok óta várható volt a távozása, amely most vált hivatalossá.

„Szeretném megragadni az alkalmat, hogy mindenkinek köszönetet mondjak a Williams Racingnél. A gyárban dolgozóknak és azoknak is, akikkel együtt dolgoztam a pálya mellett, az elmúlt három évben”
– mondta Latifi a bejelentést követően.

„Az első F1-es bemutatkozásomat a járvány miatt elhalasztották, de végül elindultunk Ausztriában, és bár nem értük el együtt azt az eredményt, amit reméltünk, mégis fantasztikus utazás volt. Az első pontok megszerzése tavaly Magyarországon olyan pillanat volt, amit soha nem felejtek el” – tette hozzá.

BREAKING: Nicholas Latifi to leave Williams at the end of the 2022 season#F1 pic.twitter.com/WZ5NOUTodg

— Formula 1 (@F1) September 23, 2022

Jost Capito, a Williams csapatfőnöke tiszteletét fejezte ki pilótája előtt.

"Az együtt töltött időnk a végéhez közeledik, de tudom, hogy mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy maximalizálja azt, amit együtt tudunk csinálni a szezon hátralévő részében. Sok szerencsét kívánunk neki a jövőben a pilótafülkében és azon kívül egyaránt” – mondta.

Köztudott, hogy a Williams szeretne lecsapni Nick de Vries-re, azonban nem lesz könnyű dolga, mivel az Alpine és az Alpha Tauri is kiszemelte magának a hollandot.
Egy másik lehetőség a Williams számára az egyik akadémiai pilótája, a Froma-2-ben versenyző Logan Sargeant, neki azonban még nincs emg a szuperlicence.
Harmadik eshetőségként még akár Mick Schumacher neve is felmerülhet, akivel egyelőre még nem hosszabbított csapata, a Haas.

 

Borítókép: Sport365/Tóth Zsombor