Spanyol foci

Laporta ultimátuma: pengeélen táncolhat néhány Barca-játékos – sajtóhír

Kép forrása: Jose Breton/Pics Action/NurPhoto via Getty Images

A katalán klub elnöke, Joan Laporta nyárig adott határidőt a 2026-ban lejáró szerződésű játékosainak a hosszabbításra.

A lap szerint a Blaugrana első embere a csapat egyetlen labdarúgójának sem engedi megkezdeni a nyári felkészülést, ha annak a következő szezon végén lejár a szerződése.

A portál értesülése alapján Laporta ezzel elsősorban a Frenkie de Jong hosszabbításánál adódó kacifántos helyzet felgyorsítását szeretné kieszközölni.

A holland középpályás szintén azon Barca-játékosok táborát erősíti, akiknek 2026 júniusában ér véget a megállapodása a gránátvörös-kékekkel.

A Diario AS hozzátette, ha nem születik megállapodás a következő hónapokban, könnyen lehet, hogy idén látjuk utoljára de Jongot Barcelona-szerelésben. Az elnök ugyanis egyértelműsítette, ezt a „vörös vonalat” senki esetében nem hajlandó átlépni.

Többek között Iñaki Peña, a távozófélben lévő Eric García, valamint Pablo Torre tartozik még ebbe a kisebb „csoportba”. Ám a portál szerint esetükben a klubvezetés nem számít akkora gubancra, mint de Jongnál.