Laporta is beszállt a „bírózásba”
Az FC Barcelona első embere is csatlakozott azUEFA-kritikusainak kórusához, miután a csapat kikapott a Bajnokok Ligája elődöntőjében az Intertől kedden
Mint ismeretes az FC Barcelona hosszabbítás után kapott ki Milánóban a Bajnokok Ligája elődöntőjében az Intertől. Joan Laporta azokra a kritikákra csatlakozott rá, amelyet az FC Barcelona játékosai és vezetőedzője megfogalmazott Szymon Marciniak számos döntése miatt.
A gránátvörös-kékek szinte egy emberként támadták a BL-elődöntő bíráskodását.
Hansi Flick a mérkőzés után utalt rá, hogy külön is odament beszélni Marciniakhoz.
„Nem akarok túl sokat beszélni a játékvezetői döntésekről. Mert nem volt igazságos a csapatommal szemben, hiszen a játékosaim hatalmas munkát végeztek. Nem szeretek a játékvezetőről beszélni. Elmondtam neki, amit gondolok, de itt nem fogom megismételni ezt.” – mondta a San Siróban rendezett mérkőzés után.
A Barcelona számos sztárja is kritizálta a játékvezetőt és nem maradt ki a sorból Joan Laporta sem. Aki azonban önmagához képest meglehetősen szolidan nyilatkozott. Mert ugyan szintén támadta a lengyel mérkőzésvezetőt és a VAR-csapatot, azonban hozzátette, hogy most nem elsősorban ezzel kell foglalkozniuk.
„Milánóban a müncheni döntőbe jutásért küzdöttünk, hogy nem sikerült bejutnunk a fináléba az nagyrészt a ellenünk szóló bírói döntéseknek volt köszönhető. Az egész csapat megérdemelte volna, hogy elérje azt a célt, amit a szezon előtt kitűztünk magunk elé.” – idézi a Mundo Deportivo.
A legfontosabb azonban már a soron következő bajnoki mérkőzés. Azaz a május 11-i El Clásico. Vagyis a Real Madrid elleni meccsnek most prioritást kell élveznie.
„Most mindannyiunknak együtt kell működnünk. Ezek a meccsek erősebbé kell, hogy tegyenek minket. Azért, hogy a csapat megfelelő hangulatban játssza a legfontosabb La Liga meccsét. Ha pedig így folytatjuk, jövőre lesz esélyünk, hogy megszerezzük a Bajnokok Ligája trófeáját.”
Laporta kiemelte, hogy most már fókuszban a bajnokság, hiszen minden gond és sérülés ellenére ennek a megnyerésére még megvan minden esély.