Laporta előre üzent – nincs kibúvó, ezt a csapatot akarja BL-ellenfélnek

A Barca elnöke a CNN-nek adott interjúban egyértelművé tette: a 2025/26-os Bajnokok Ligájában szeretnének összecsapni a címvédő PSG-vel.
Egy hajszál választotta el a Barcelonát attól, hogy története egyik legemlékezetesebb szezonját zárja: Hansi Flick csapata triplázott belföldön, de a Bajnokok Ligája elődöntőjében az Inter megálljt parancsolt.
A fináléban így az olasz gárda találkozhatott a PSG-vel, s mint ismert, simán nyert a francia alakulat.
Joan Laporta a mai napig nagyon bánja, hogy nem jött össze az álomdöntő és a következő évadban szeretné, ha csapata játszhatna a párizsiakkal.
A katalánok első embere a CNN-nek adott interjújában elmondta:
„Remélem, hogy idén összefutunk a PSG-vel. Tavaly ez volt Európa két legjobb csapata, és ezt minden futballszerető elismerte.”
Hozzátette, az előző idényben a legtöbben azt várták, ez a két csapat játszhatja majd a döntőt Münchenben.
Talán idén végre kiderülhet, melyikünk a jobb.
Laporta később az UEFA 2024-ben bevezetett lebonyolítási rendszerét is méltatta.
„Gratulálok Ceferin elnöknek, hogy jobbá tette a versenyt. Remélem, megnéz majd egy Barcelona–PSG meccset – mindannyian erre vágyunk.”
A Barcelona újra harcba száll Európa trónjáért, de Joan Laporta szerint a végső válasz csak akkor születhet meg, ha útjuk keresztezi a címvédő PSG-ét.
A tavaly elmaradt álomdöntő most valósággá válhat – és ha valóban ők a két legjobb csapat a világon, ideje lesz ezt a pályán is elrendezni.