Spanyol foci

Laporta: „Az Aranylabda egy Barca-játékost illetne!”

Kép forrása: Javier Borrego/Europa Press via Getty Images

Joan Laporta, a Barcelona elnöke a Joan Gamper Trófea megnyerése után nyilatkozott a klub legfrissebb eseményeiről. A védő, Iñigo Martínez távozását értékelve hangsúlyozta, hogy a játékos döntése érthető volt, míg az Aranylabda kapcsán Barcelona-játékos győzelmét reméli. Emellett a Camp Nou felújításáról és a klub otthonába való visszatéréséről is beszélt.

A Barcelona elnöke, Joan Laporta több fontos témát is érintett a Joan Gamper Trófea megnyerését követően. A szaúdi ligába távozó védő, Iñigo Martínez eligazolását egyértelműnek látja és gondolja a katalánok elnöke.

Deco már mindent elmondott, de azért elismétlem. Öt középhátvédünk volt, és vannak további opcióink is azon a poszton. Szerintem szívesen maradt volna még egy évet Iñigo, de 34 éves, és egyszeri lehetőség volt, hogy ajánlatot kaptunk érte. Úgy gondolom, jó döntés született. Ingyen szereztük meg, és már korábban jeleztük neki, ha ilyen lehetőség adódik, könnyen engedni fogjuk. Csak annyit mondhatok: Zorionak és Eskerrik Asko – azaz Gratulálok és Köszönöm, baszk nyelven.”

Az Aranylabdáról, és annak Barcelonába kerüléséről is említést tett Laporta úr.

„Szerintem a Ballon d’Or-nak barcelonai játékoshoz kell kerülnie. Négy jelöltünk van. Lamine Yamal egy zseni, amit minden mérkőzésen megmutatja. Van benne valami, amit csak a Ballon d’Or nyertesei tudnak. Ez pedig az edzéseken való maximális figyelem és energialeadás. Úgy játszol, ahogy edzel, és ő ennek megfelelően minden nap fejlődik. Remélem, hogy az Aranylabda Barcelonába kerül. Nem véletlen, hogy csapatként, klubként is jelölve vagyunk díjakra, férfi és női vonalon egyaránt, ahogy például Hansi Flick is az Év Edzője díjra… És már olvastam, hogy Hristo Stoicskov támogatja Lamine Yamal esetleges Aranylabdáját. Ezt már szeretem.”

A Camp Nou felújításának előrehaladásáról és a klub visszatéréséről Laporta következőket mondta.

Mindent megteszünk annak érdekében, hogy a munka a megfelelő ütemben haladjon. Szorosan együtt dolgozunk a Barcelonai Városi Tanáccsal, amely ezt egy városi és országos projektként kezeli. Minden szerepvállaló egyetért abban, hogy az első használatba vételt mihamarabb el kívánjuk érni, minél hamarabb vissza akarunk térni az otthonunkba. Ha látták a munkálatokat, örömmel konstatálhatták ,hogy jól állunk. Minden nap közelebb kerülünk az átadáshoz. És már alig várjuk, hogy a barcelonai szurkolók újra élvezhessék a Spotify Camp Nou-ban töltött időt. Biztos vagyok benne, hogy felejthetetlen pillanatokat fogunk megélni.”