Egyéb sportok

Láng Júlia 30. lett a műkorcsolya- és jégtánc-világbajnokságon

A nők rövidprogramját követően az orosz Anna Scserbakova áll az élen a Stockholmban szerdán megkezdődött műkorcsolya- és jégtánc-világbajnokságon. Láng Júlia 30. lett a két visszalépés miatt 37 fős mezőnyben, így nem szerzett olimpiai kvótát.

A 17 éves magyar versenyző jól kezdett, a dupla Axel sikerült neki, a három- és kétfordulatos ugráskombinációjának második elemét már nem pörögte ki teljesen, a program végén pedig a tripla Lutz után letette a kezét a jégre, ugyanakkor forgásai jól sikerültek. A felnőtt világversenyen most debütáló Láng 54,20 pontot kapott a produkciójára, így 3,5 ponttal maradt le a kűrbe jutást jelentő 24. helyezettől.

"Fantasztikus élmény volt, hogy itt korcsolyázhattam. Átgondolt program volt, ezt az is mutatja, hogy a forgásaim mind négyes szintűek lettek. Az, hogy a Lutzból rosszul érkeztem, sokat számított, de hiszem, hogy minden azért történik, hogy abból tanuljunk. Biztos vagyok benne, hogy az élet vissza fogja majd fizetni, és lesz még lehetőségem kijavítani ezt" – mondta a magyar szövetségnek Láng, aki pályafutása legjobb rövidprogramjára négy ponttal többet kapott, tehát azzal tagja lenne a legjobb 24 mezőnyének.

A legjobbak közül a tavalyi Európa-bajnokság orosz ezüstérmese, Anna Scserbakova kapta a legmagasabb pontszámot, közel két ponttal előzi meg a japán Kihira Rikát. A harmadik helyről a szintén orosz, 2015-ben világ- és Európa-bajnok Elizaveta Tuktamiseva várja a pénteki szabadkorcsolyázást.

A szerdai program 18.30-tól a párosok rövidprogramjával folytatódik, amelyben a kvótaszerzésre legesélyesebb Chtchetinina Ioulia és Magyar Márk képviseli a magyar színeket.

Eredmények:

női rövidprogram:
1. Anna Scserbakova (orosz) 81,00 pont
2. Kihira Rika (japán) 79,08
3. Elizaveta Tuktamiseva (orosz) 78,86
…30. Láng Júlia 54,20

Később:
páros rövidprogram (Chtchetinina Ioulia, Magyar Márk) 18.30

Borítókép: Joosep Martinson – International Skating Union/International Skating Union via Getty Images