Forma 1 / Motorsport

Norrist megbüntették a Piastrival való ütközésért

Kép forrása: Clive Rose/Getty Images

A McLaren brit pilótájára ötmásodperces büntetést szabott ki a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA), miután a Kanadai Nagydíj hajrájában egy előzési kísérlet közben nekiment csapattársának, az ausztrál Oscar Piastrinak.

Norris a csalódást keltő időmérőt követően a hetedik helyről rajtolt, de a futam végén már a dobogós helyezésekért harcolt, amikor a célegyenesben megpróbált bebújni Piastri mellé.

A manőver azonban rosszul sült el: Norris első szárnya leszakadt, majd a falban kötött ki. Csapattársa folytatni tudta a versenyt, Norris azonban kénytelen volt feladni.

A brit versenyző „szerencséje”, hogy mivel teljesítette a táv több mint 90%-át, az FIA hivatalosan a 18. helyre sorolta.

A leintést követően a versenybírók beidézték Lando Norrist, a meghallgatását követően pedig 5 másodperces büntetéssel sújtották.

A közlemény szerint a 4-es számú autó megpróbálta a 68. körben a célegyenesnél megelőzni a 81-est, de nem volt elegendő hely erre.

„Az én hibám volt, sajnálom” – Norris önkritikus reakciója mindent elmond a McLaren-pilótáról

A brit elmondása szerint az gondolta, Piastri bal oldalán lehet keresnivalója, de „túl későn eszmélt rá, hogy nincs elég helye”, ezért összeütköztek – olvasható az f1vilag.hu cikkében.

Mivel a pilótát háromkörös hátránnyal rangsorolták a futam végén, így ehhez az idejéhez adták hozzá a szankciót, ami így gyakorlatilag irreleváns lett és nem befolyásolja a következő, Osztrák Nagydíjat.

A világbajnoki pontversenyben listavezető Oscar Piastri végül a negyedik pozícióban ért célba. Ezzel immáron 22 pontosra növelte előnyét csapattársa és közvetlen riválisa előtt.

Norrisnak szépen lassan hátrafelé is nézelődnie kell, hiszen a Kanadai Nagydíjon második helyen végző Max Verstappen 21 egységre megközelítette.

A Formula-1 mezőnye legközelebb két hét múlva Ausztriában, a Red Bull Ringen méri össze tudását.