Átigazolási hírekOlasz foci

Lampard Mourinho örökébe léphet

Kép forrása: Getty Images

Vagyis a korábbi Chelsea legenda egy európai sztárklubot vehet majd át a hírek szerint.

Frank Lampard utoljára a Chelsea ideiglenes menedzsereként dolgozott, de 2023 júniusában 11 meccs után ismét elváltak útjai az egykori klubjával. Ahol korábban már 18 hónapig edzősködött.  Ezen kívül a karrierje során két klubnál, a Derbynél és az Evertonnál töltött még egy-egy naptári évet.

Edzőként jelenleg munkanélküli, szakértőként viszont rendszeresen szerepelt. De most úgy tűnik, hogy visszatérhet a pályára, ha igazak a pletykák.

Márpedig, hogyha igazak, akkor ő is és a leendő csapata is nagy kockázatot vállal és nagy fába vágja a fejszéjét.

A Gazzetta dello Sport értesülései szerint ugyanis a 46 éves Lampard, Ivan Juric helyére kerülhet az AS Románál.

A Friedkin Group tulajdonában lévő csapat ugyanis előrehaladott tárgyalásokat folytatnak az Everton átvételéről, és állítólag az Evertonhoz közel álló, meg nem nevezett személyek javasolták Lampardot edzőnek az olasz fővárosba.

A Farkasok igazi „edzőtemetők” az utóbbi időszakban. Hiszen Juric már a harmadik trénere a klubnak 10 hónapon belül. Mivel januárban menesztették Jose Mourinhót, majd a jelenlegi Serie A-szezon rossz kezdete után megváltak a klub korábbi legendás játékosától, Daniele de Rossitól is.

Rossi menesztése után egyébként a klub vezérigazgatója is lemondott, azonban ez nem segített az AS Román, amely a horvát trénerrel az első 10 meccséből négyet elveszített.

A Gazzetta szerint Lampard az első számú esélyes a posztra, de nem az egyetlen.

Ott van a jelöltek között a korábbi olasz szövetségi kapitány Roberto Mancini, akit nemrégiben menesztettek a szaúd-arábiai válogatott éléről.

A harmadik név a listán a Swansea volt menedzsere, Paulo Sousa, akit a magyar szurkolóknak biztosan nem kell bemutatni. Utolsó komoly munkája a lengyel válogatott szövetségi kapitányi posztja volt. Jelenleg a Shabab Al Ahlit irányítja az Egyesült Arab Emírségekben.

Igaz az AS Roma akár edzőmentésbe is kezdhet egy esetleges győzelmi sorozattal a következő hetekben és akkor minden tárgytalan lesz.