Kézilabda

Lakatos Rita visszakerült a női kézilabda-válogatottba

Tóth Eszter bölcsességfog-gyulladása miatt kikerült a dániai Európa-bajnokságon szereplő magyar női kézilabda-válogatott keretéből.

A magyar szövetség (MKSZ) hétfőn délelőtt előbb azt közölte, hogy beállót cserélt a szakmai stáb, és Tóvizi Petra helyére Pásztor Noémit nevezte be. Egy órával később azonban bejelentették, hogy módosítani kellett a közzétett cserén, Tóth Eszter bölcsességfog-gyulladása miatt végül helyette Lakatos Rita került vissza a csapatba, Tóvizi pedig továbbra is a 16 fős névsor tagja.

A debreceni Tóvizi a csapat eddigi négy mérkőzésén öt lövésből három gólt szerzett. A váci Lakatos három találkozón öt kísérletből egyszer volt eredményes. A legutóbbi meccsre becserélt mosonmagyaróvári Tóth Eszter a németek ellen három próbálkozásból egyszer talált be.

A magyar válogatott a csoportkörben Horvátországtól és a világbajnok Hollandiától kikapott, Szerbiát legyőzte, így pont nélkül jutott a középdöntőbe, ahol szombaton alulmaradt Németországgal szemben, ezzel pedig eldőlt, hogy nem játszhat helyosztót. A csapat a középdöntő II. csoportjában hétfőn (ma) 20.30-tól Romániával találkozik, majd kedden 20.30-tól a hétszeres Európa-bajnok Norvégia ellen zárja szereplését.

Borítókép: BSR Agency/BSR Agency/Getty Images