Tenisz

Lábsérülése hátráltatta Cicipaszt a keddi vesztes mérkőzésen

A címvédő Sztefanosz Cicipasz nem tudja, milyen teljesítményre lesz képes a londoni ATP-világbajnokságon, mivel a párizsi tenisztorna második fordulójában kiújult a korábbi lábsérülése.

A görög játékos kedden este három szettben kikapott Ugo Humbert-től, majd a meccset követően azt mondta, a második játszmában érezte, hogy a szeptemberi Roland Garroson elszenvedett lábsérülése ismét hátráltatja. Hozzátette ugyanakkor, úgy látja, ezúttal nem olyan komoly a probléma.

"Jelenleg nem tudom megmondani, tényleg nem tudom" – válaszolt Cicipasz egy újságíró azon kérdésére, hogy mit vár magától a november 15. és 22. között sorra kerülő vb-n.

A 22 éves görög sportoló a párizsi salakpályás Grand Slam-torna elődöntőjében, a Novak Djokovic elleni találkozón sérült meg, amelyet öt szettben veszített el.
Az ATP-világbajnokságot a londoni O2 Arénában rendezik meg, zárt kapuk mögött. 

Borítókép: Shaun Botterill/Getty Images

Sport365.hu – Már a második fordulóban kiesett a világbajnok teniszező

A világbajnok Sztefanosz Cicipasz a második fordulóban búcsúzott a 4,3 millió euró (1,5 milliárd forint) összdíjazású párizsi keménypályás férfi tenisztornától. A második helyen kiemelt görög játékos az ATP-rangsorban 34. francia Ugo Humbert-rel szemben maradt alul 3 óra 19 perces csatában úgy, hogy mindhárom szett rövidítésben dőlt el.