Magyar foci

Labdarúgó NB I: Leliévre "bízik a csapatban"

A két csapat egymás elleni, októberi mérkőzésén az Újpest – némi meglepetésre talán, de – 3-1-re legyőzte a kecskeméti csapatot. A két kispad összetétele akkor még merőben más volt: a fővárosiaknál az azóta menesztett Zoran Szpisljak, a bács-kiskuniaknál az azóta távozott (és az Újpesttel is hírbe hozott) Tomiszlav Szivics volt az edző. A kecskeméti gólszerző, Foxi Kethevoama már nem a lila-fehérek játékosa. A Kecskemétnek mindenképpen szüksége van a három bajnoki pontra, ami nem lehetetlen küldetés, hiszen az Újpest rengeteg sérült játékosát kénytelen nélkülözni.

""

Ezt emelte ki a Megyeri útiak megbízott vezetőedzője, Marc Leliévre is. "A célegyenesbe értünk a 2011-2012-es szezonban – kezdte a klub honlapjának, az ujpestfc.hu-nak adott nyilatkozatában a szakember. – Mindenki nagyon fáradt, hiszen nem kis erőfeszítés kellett ahhoz, hogy jövőre is NB I-es legyen a csapat, illetve a sérülések is eléggé megnehezítették a csapatösszeállítás. A sérülésekről annyit, hogy nem volt szerencsék ebben az idényben, hiszen vannak törések, hátfájdalmak, Barczit és Proesmans-ot a Ferencváros mérkőzésen rúgták meg, és az utolsó edzésen még ketten panaszkodtak kisebb sérülésre, így a holnapi mérkőzésen két fiatal játékos is le fog ülni a kispadra. Bízom a holnapi csapatban. Nem fogjuk feladni, és mindent megteszünk annak érdekében, hogy a Kecskemét és a Videoton ellen a legjobb eredményt érjük el."

Íme a két csapat őszi mérkőzésének összefoglalója