Nemzetközi labdarúgás

Lábát törte a magyarok ellen is szerepelt svájci támadó

 

""

 
 
A Groupama Arénában kezdőként szerepelt és a nyári Európa-bajnokságon is rendre lehetőséget kapó kameruni származású Embolo nyáron igazolt a Schalke csapatába, most pedig hosszú kényszerpihenő vár rá. A németek 22 millió eurót fizettek a Baselnek a csatárért.
 
Embolo a hétvégi, Augsburg elleni meccsen szenvedett sérülést, ahol 24 perc után kellett lecserélni. A röntgen pedig kimutatta, tört a boka és szakadtak a szalagok is Konsztantinosz Sztafilidisz szerelése után.
 
Embolót azóta egyébként meg is műtötték, 4-6 hónapot kell majd kihagynia.
 
„Mindenkit sokkolt a sérülés. Nagyon fontos a csapat számára Breel, aki 19 éves kora ellenére igazi alapember lett” – mondta Christian Heidel, a csapat sportigazgatója.