Spanyol foci

La Liga-előszó: Alsóházi ütközet vár Nikitscher csapatára, rangadót játszik az Atlético Madrid

Kép forrása: Getty Images

Egyre kilátástalanabb helyzetben a Valladolid.

A magyar válogatott Nikitscher Tamás csapata, a Real Valladolid a vendég Las Palmas ellen küzdhet tovább a bennmaradásért a spanyol labdarúgó-bajnokság 26. fordulójában, a harmadik Atlético Madrid és a negyedik Athletic Bilbao pedig rangadót vív egymással szombaton este.

A sereghajtó Valladolid helyzete egyre kilátástalanabbá válik, 13 körrel a zárás előtt nyolc pont választja el a még élvonalban maradást jelentő 17. helytől, amelyet éppen pénteki ellenfele, a Las Palmas foglal el. Nikitscheréknek égető szükségük van a három pontra, ehhez hat találkozó óta tartó kudarcsorozatukat kellene megszakítaniuk. Miközben a -43-as gólkülönbség csúfosan mutat a Valladolid mérlegében, abban azért bízhatnak a csapatnál, hogy hazai pályán jobban ment a játék, mint idegenben. Az együttes eddigi 25 mérkőzéséből négyet nyert meg, ebből hármat otthon, illetve három döntetlenjét is hazai közönség előtt érte el.

A Valladolidnak az alsóházi riválisok közül az Espanyolt és a Valenciát is sikerült megvernie pályaválasztóként, sőt, januárban a most hetedik helyen álló Betist is legyűrte a csapat 1-0-ra, így a hétmeccses nyeretlenségi sorozatot maga mögött tudó Las Palmas ellen is lehet keresnivalója.

A forduló nyitótalálkozója mindenképp „élet-halál harc” lesz Nikitscherék számára, ha ugyanis a rivális elviszi a három pontot, akkor a bennmaradást jelentő helyezés 11 pontnyi távolságra kerül a Valladolidtól.

A hétvége rangadóján az Atlético Madrid fogadja a hozzá hasonlóan remek formában futballozó – legutóbb épp Nikitscher csapatát 7-1-re legyőző – Athletic Bilbaót. A két gárdát öt pont választja el egymástól, a bronzérmes pozícióban lévő fővárosiak pedig otthon még veretlenek az idényben, így a baszk riválisra kemény csata vár a Riyadh Air Metropolitanóban szombat este 21 órától.

Botrány – emiatt szakadt félbe a Real kupameccse

A címvédőként egyelőre második, de az éllovas Barcelonával azonos pontszámmal álló Real Madrid a hetedik Betis vendége lesz szintén szombaton. Míg a katalán listavezető vasárnap a kilencedik Real Sociedadot fogadja.

La Liga, 26. forduló:

péntek:

  • Real Valladolid-Las Palmas 21.00

szombat:

  • Girona-Celta Vigo 14.00
  • Rayo Vallecano-Sevilla 16.15
  • Betis-Real Madrid 18.30
  • Atlético Madrid-Athletic Bilbao 21.00

vasárnap:

  • Leganes-Getafe 14.00
  • FC Barcelona-Real Sociedad 16.15
  • Real Mallorca-Alavés 18.30
  • Osasuna-Valencia 21.00

hétfő:

  • Villarreal-Espanyol 21.00