Bajnokok Ligája

Kylian Mbappé a kritikusainak is üzent a sorsdöntő BL-meccs előtt

Kép forrása: Oscar J. Barroso/Europa Press via Getty Images

A Real Madrid francia szupersztárjához is eljutottak a szurkolók és a szakértők negatív véleménye.

A Királyi Gárda szerda este a Red Bull Salzburg csapatát fogadja a Bernabéuban a Bajnokok Ligája alapszakaszának hetedik fordulójában. A győzelmi kényszerben lévő fővárosiak támadója a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón válaszolt a kérdésekre.

„Jelenleg remekül érzem magam. Egy, másfél hónapja jó formában vagyok. Magabiztosan várom a holnapi (szerda – a szerk.) összecsapást. Bízom magamban és a csapatban is”nyilatkozta a nyáron érkezett francia.

A Real Madrid eddigi hat találkozóján kilenc pontot szerzett, tehát bőven kell még iparkodnia, ha ott szeretne lenni a tavaszi folytatásban. Több botlás aligha fér bele az utolsó két játéknapon.

Mbappé arról is beszélt, hogyan érintették a kritikák a korábbi gyengébb teljesítménye miatt.

„Az ilyen teljesen normális. Az emberek rengeteget vártak tőlem, nem vettem magamra, amiket mondtak. Végig fókuszált voltam, tudtam, hogy minden meg fog változni” – mondta a világbajnok, aki utolsó nyolc meccsén hat gólt és két asszisztot jegyzett.

„Inkább fejben alakultak át a dolgok. Fizikailag mindig topon voltam, és a csapattal is meg voltam elégedve, de tudtam, hogy többet kell kihoznom magamból. Az Atlético elleni derbi után azt mondtam magamnak: nem azért jössz Madridba, hogy rosszul játssz. Ennél a klubnál mindig jól kell teljesíteni, és most pedig készen állok a folytatásra” – vélekedett Mbappé.

A 26 éves klasszis 28 mérkőzésen lépett pályára a blancók színeiben. Ezeken 16 gól és 3 assziszt szerepel a neve mellett.

A jó játékára a Salzburg ellen is szüksége lehet a Realnak, amely a sorozat alapszakaszát majd egy hét múlva a Brest „otthonában” zárja.