Angol fociÁtigazolási hírek

Kyle Walker mindenképpen elhagyja a nyáron a City-t

Kép forrása: Getty Images

Ugyan Walker kölcsönszerződése a nyárig szól. Az nem biztos, hogy azután is Milánóban marad majd. Az viszont igen, hogy Manchesterbe nem tér vissza.

Walker éppen egy hete adott érzelmektől túlfűtött interjút, amiben elmesélte milyen nehéz volt elválnia a klubtól, amelyet olyan sok éven át szolgált, és amellyel annyi trófeát nyert.

Azonban úgy tűnik, hogy az emlékekből ez esetben sem lehet megélni. Hiszen az angol válogatott játékosa nem fog visszatérni Manchesterbe egykori sikeri színhelyére. 

Erről természetesen ki más, mint Fabrizio Romano számolt be a közösségi médiában.

Vagyis Kyle Walker és Manchester City útjai biztosan elválnak a nyári átigazolási időszakban. Függetlenül attól, hogy mit tervez az AC Milan.

Ugyanis az olasz együttesnek elővásárlási joga van a védőre. Azonban egyelőre nem tudni, hogy a City milyen árat kérne a futballistáért. Illetve, hogy a más sokszor rebesgetett edzőváltás megtörténik-e Milánóban?

A jelenlegi tréner Sergio Conceicao sorsa azon áll vagy bukik, hogy a csapat ott lesz-e jövőre a nemzetközi kupasorozatok bármelyikében. Ehhez a legjobb négyben kéne végezni a bajnokságban, akkor szóba jöhet a Bajnokok Ligája. Vagy meg kell nyerni a kupát, ahol az Inter elleni elődöntő visszavágó következik.

Hogyha nem, akkor jöhet az új tréner. Kérdés, hogy neki kell-e Walker vagy sem?

Persze az sem mindegy, hogy a mostani sérüléséből egy hónap múlva hogyan tér vissza Walker.

A hírt az az angol sajtóértesülés is alátámasztja, hogy a Manchester City már egy új jobboldali védő megszerzését tervezi.

Walker egyébként a már említett interjúban elmondta, hogy el szeretné érni a százszoros válogatottságot, ehhez viszont folyamatosan játszania kell.

Ez viszont a Cityben jelen állás szerin nem lehetséges. Így egyértelmű, hogy a játékos odamegy, ahol stabil kezdő lehet majd a sérülése után.