Angol foci

Megdöbbentő bejelentés: távozik a City ikonja?

Kép forrása: MB Media/Getty Images

Kyle Walker két nappal ezelőtt közölte a klubbal, külföldön szeretné folytatni pályafutását.

A Manchester City 8-0-ra legyőzte a negyedosztályú Salfordot az FA-kupa harmadik fordulójában. Pep Guardiola csapatának meccskeretéből kimaradt az angol hátvéd, nem sokkal a találkozó után pedig az is kiderült, miért.

A spanyol tréner ugyanis a sajtótájékoztatón elárulta, Walker bejelentette távozási szándékát.

„Kyle két nappal ezelőtt kérte, hadd vizsgálja meg a külföldi kluboktól érkező ajánlatokat. Készen áll a váltásra. Rengeteget köszönhetünk neki, nélküle nem jöttek volna a korábbi sikerek” – mondta a City vezetőedzője.

 

Az Égszínkékeknél gyakorlatilag bármelyik pillanatban bejelenthetik a Lens-ben futballozó üzbég Abdukodir Khusanov szerződtetését. A fiatal belső védőért negyvenmillió eurót fizet a címvédő.

Bár a húszéves centerhalf nem közvetlen posztriválisa Walkernek, nem meglepő, hogy a BL-győztes szélső hátvéd távozni szeretne. Jó ideje formán kívül futballozik, a szezonban betegség is hátráltatta, így összesen 18 mérkőzésen lépett pályára, ezeken a meccseken 12-szer volt kezdő.

Kyle Walker 2017-ben csatlakozott a Manchester City-hez a Tottenham gárdájától. A klub játékosaként hatszor nyert bajnoki címet, négyszer Ligakupát, kétszer FA-kupát és egyszer Bajnokok Ligája-aranyat.