Usman üzent McGregornak: ha ez a kis ír köcs *g nyer, akkor kap tőlem egy lehetőséget

Usman mindössze egy feltételt szab McGregornak, utána jöhet a címmérkőzés.


A UFC váltósúlyú osztálya az egyik legizgalmasabb és legversenyképesebb súlycsoportja az egész szervezetben. Kamaru Usman az abszolút király, de akad bőven kihívója.

Conor McGregor épp a sérüléséből lábadozik, de a következő célja, hogy történelmet írjon a UFC-ben. Már két különböző súlycsoportban övet tudott szerezni, most pedig elsőként szeretne három súlycsoportban is bajnok lenni. Az a tény, hogy Conor McGregor a legnagyobb pénzhozó az egész UFC-ben, bizonyos előnyökkel jár. Kamaru Usman nemrégiben interjút adott a TMZ-nek, és arról beszélt, hogy mennyi esélye van az írnek a címére.

A dolgok jelen állása szerint Usmannak meg kell küzdenie Leon Edwarsszal, a győzelem pedig teret nyithatna más harcosoknak. Dana White úgy tervezi, hogy az ír visszatérő ellenfele Nate Diaz lesz, a két legendának ez már a negyedik összecsapása lenne egymás ellen. Ha Conor megnyerné ezt a csatát, Usman áldását adta, hogy ezt követően megmérkőznek egy címmérkőzésen. Csak egy győzelem a váltósúlyban a bajnoki címért, ez az egyik előnye annak, hogy Conor McGregor vagy.

„Ha ez a kis ír köcsög nyer, akkor legközelebb megkapja a címmérkőzést” – mondta Usman.

Forrás: marca.com
Borítókép: Kamaru Usman / Twitter

Videók