Újabb nevetséges indokot találtak ki Wilder vereségére Fury ellen

Egy sparring partner állítása szerint, Deontay Wilder bicepsz sérülést szenvedett a meccs előtt.


Deontay Wilder bicepsz sérülést szenvedett edzőtáborának utolsó szakaszában, a februári Tyson Fury elleni visszavágója előtt - mondta Junior Fa sparringpartner.

A WBC nehézsúlyú bajnoki címért folyó összecsapáson Wilder csúnyán elvérzett, mivel Fury lehengerlő teljesítményének köszönhetően kétszer is padlóra küldte az amerikai bunyóst, majd a hetedik meentben lezárta az összecsapást.

Azóta csak a kifogásokat hallani a vereséget illetően, és már amikor azt hinné az ember, hogy vége a mellébeszélésnek előbukkan egy újabb. Wilder eredetileg a bevonulásakor viselt jelmezét tartotta nehéznek, ami miatt a lábai elfáradtak. Először ez volt az indok a csúfos vereségére, majd jött egy meghökkentő vád, miszerint Fury tett valamit a kesztyűjébe. Most a legújabb ok, hogy Wilder már a mérkőzés előtti időszakban egy bicepszsérülést szenvedett, amit azóta már meg is műtöttek.

Sport365.hu - Wilder kifogása a vereségére

Deontay Wilder a WBC volt nehézsúlyú világbajnoka úgy érzi, hogy a bevonuló jelmeze is hozzájárult ahhoz, hogy elveszítette a Tyson Fury elleni összecsapását. Wildertől megszokott, hogy a bevonulásai során szívesen ölt magára látványos jelmezeket, ezúttal lehet elvetette a sulykot. Watch as heavyweight champion Deontay Wilder makes an epic Ring Walk, ahead of his anticipated rematch with Tyson Fury.

Sport365.hu - Wilder fejsérülését nem kesztyű vagy ököl okozta a Fury elleni meccsen

Wilder karrierje első vereségét szenvedte el, ami a WBC nehézsúlyú övébe fájt, miután Tyson Fury leiskolázta a ringben, és a hetedik menetben TKO-val nyert. A 34 éves fiatalembert rendesen megverték a ringben, és először a nehéz ruhájára panaszkodott, és azt okolta a vereségéért, most már más áll a háttérben.


"Nagyon megdöbbentett Wilder veresége. A felkészülés és az edzések nagyon jók voltak, Deontay remek formában volt. Azt hiszem, a tábor utolsó szakszában megsérült, ám ez nem tudom mennyiben befolyásolta a küzdelmüket. Azt tudom, hogy megsérült, de nagyon meglepett Fury bunyója. 
Amint elkezdődött a harc látni lehetett, hogy Fury nem finomkodik és megpróbálja a kötelekhez szorítani WIldert, arra gondoltam: "Ó ember, ez nehéz éjszaka lesz Wilder számára."

"Fury alapvetően csak azt tette, amit mondott, hogy meg fog tenni, megállította a világ legnagyobb ütőjét. Ez nagyon-nagyon jó teljesítmény volt tőle."

Sport365.hu - Fury üzent Wildernek: Jövök érted te sz*r!

A két nehézsúlyú ökölvívó legkésőbb az év végén összecsap egymásal. Az első mérkőzés 2018 decemberében vívták meg, ahol döntetlen született, míg februárban már Fury nyert a hetedik menetben, amivel megszerezte a WBC címet. A "Bronz Bombázó" aktiválja a harmadik összecsapásukra érvényes záradékot, miután elvesztette a mérkőzést Vegasban, és mindent megtesz, hogy visszaszerezze az övét.

Sport365.hu - Decemberben brutális mennyiségben jönnek a nehézsúlyú pofonok

A WBA, IBF és a WBO egységes nehézsúlyú világbajnokának még június 20-án kellett volna megmérkőznie az IBF kötelező kihívója ellen, ám a világjárvány miatt elhalasztották a küzdelmet. Most Hearn megerősítette a BoxingScene-nek, hogy december 12-én szeretnék megrendezni a találkozót némi néző előtt.

Sport365.hu - "Ha Wilder nem bunyózik velem decemberben, akkor jöhet Joshua"

A jelenlegi WBC nehézsúlyú bajnok, Tyson Fury otthona közelében készül és mindeközben napi beszélgetős műsorokban tervezgeti jövőjét, hogyan is alakul a pályafutása. Az elmúlt napokban is pont ezt tette. Fury végtelen mennyiségű opcióval rendelkezik az asztalon. Dillian Whyte is a jelöltek között volt, mielőtt Alexander Povetkin ki nem ütötte őt.

Forrás: talksport.com
Borítókép: Al Bello/Getty Images

Videók