"Úgy érzem, mintha részeg lennék" – A visszavonulás mellett döntött

Alekszandr Povetkin profi ökölvívó bejelentette visszavonulását.


Alekszandr Povetkin olimpiai, illetve amatőr és profi világbajnok ökölvívó bejelentette visszavonulását.

A 41 éves orosz sportoló vasárnap elmondta, továbbra is küzd a koronavírusos megbetegedés utóhatásaival, ami az edzésmunkáját is hátráltatja, ezért pályafutása befejezése mellett döntött. A nehézsúlyú Povetkin tavaly novemberben került kórházba, de még mindig időre van szüksége a teljes felépüléshez.

"Úgy érzem, mintha részeg lennék" - mondta a tüneteiről. Hozzátette, elhúzódó sérülései ugyancsak kezelést igényelnek.

A bokszoló 2003-ban amatőr világbajnok, 2004-ben olimpiai bajnok lett, majd egy évvel később elkezdte profi karrierjét, amely során 36 győzelem - közte 25 kiütéses siker -, egy döntetlen és három vereség volt a mérlege. A Boksz Világszövetség (WBA) nehézsúlyú világbajnoki címét 2011 és 2013 között birtokolta.

Borítókép: Alexander Hassenstein/Bongarts/Getty Images

Videók