Tóth Enikő nem riad meg az ellenfélváltozástól sem!

Pikáns női küzdelmet is tartogat a Superfight Series Hungary 11. gálája


Nem sokat kell már várni Tóth Enikő hazai profi debütálására, ugyanis a 22 éves muay thai-versenyző is megméretteti magát a Superfight Series Hungary 11. gáláján, amelyet ezúttal június 3-án a budapesti Riz Levente Sportcsarnokban rendeznek meg.
 

 
Kilenc éves voltam, amikor az első muay thai edzésemre levitt az apukám” – idézte fel a kezdetet a Prémium Média & Sport Management érdeklődésére Tóth Enikő, aki immáron 14. éve foglalkozik ezzel a sporttal. Mint mondta, apukája azt elégelte meg, hogy kislányként többször megverték a játszótéren.
 
„Nem is az volt a fő célja, hogy meg tudjam védeni magam, hanem hogy önbizalmat és kitartást tudjon adni nekem a sporttal. Ennek köszönhetően megtanultam a fegyelmet, hogy kiálljak magamért. Lett egy kisugárzásom, onnantól kezdve senki sem piszkált” – tette hozzá az 54 kilogrammos kategóriában versenyző sportoló.
 
 
Tóth Enikő három év múltával indult el először versenyen, amelyet egyből meg is nyert. „Edzőm, Bányász Adrián mondta, hogy itt az ideje kipróbálni a versenyzést, mert szépen fejlődtem. Egyből magyar bajnok lettem. Igaz, akkoriban a lány junior kategória nagyon gyerekcipőben járt, nem volt súlycsoport, de így is nagyon nehéz volt ellenfelet találni” – magyarázta Enikő, aki szerencsésnek érzi magát, mert Tatabányán volt két vele egy idős lány, akikkel együtt tudott készülni, ugyanakkor sokat tanult fiú társaitól is.
 
 
A junior mezőnyben világbajnoki bronz-, és Európa-bajnoki ezüstérmes muay thai-versenyző a közelmúltban befejezte tanulmányait, Tatabányáról Vecsésre tette át székhelyét, a hétköznapokon pedig a budapesti Perfect Fight Club edzéseit látogatja, emellett pedig futóedzéseket is végez, hogy minél jobb legyen az erőnléte.
 
„Budapesten jobbak a lehetőségek, többen vannak magasabb súlyban, másfajta mozgásokkal találkozom” – fogalmazott Tóth Enikő, aki 2021 őszén a Superfight Series Hungary 8. gáláján mutatkozott volna be a hazai publikum előtt profi szinten, ám akkor cseh riválisa az utolsó héten visszamondta a szereplését, így a június 3-ai 11. gálán debütálhat. Ellenfele aszerb Jana Rajkovic lesz, aki már megmutatta a Superfight Series korábbi gálájára, hogy mire képes.
 
 
Végre itthon is profi szinten debütálhatok, eddig Magyarországon csak amatőr szinten tudtam ringbe lépni. K-1 szabályrendszerben fogok Janaval megküzdeni. A tavalyi gálán Adler Nettivel meccselt és abból a meccsből nyertesen jött ki. Az ellenfelet tehát valamennyire ismerem, úgy készülök, mint eddig. Jó előérzetem van, bízom abban, hogy hamar be tudom majd fejezni a mérkőzést” – tekintett előre a K-1-ben háromszoros magyar bajnok Tóth Enikő, aki továbbra is a tatabányai Mega Tech SE színeiben versenyez.
 
Ami a jövőt illeti, úgy fogalmazott, a nyár végén részt vesz majd a tatabányai Mega Tech gálán, majd pedig szeretné megvédeni magyar bajnoki címét. Ezt követően fókuszba kerül majd a 2025-os Világjátékok, amelynek kvalifikációs versenyeit jövőre rendezik majd meg.
 
 
Forrás: Prémium Média & Sport Management Zrt.
Borítókép és képek: Uncia

 

Videók