Takács nem bírt az olimpiai bajnokkal, Lévai és Mányik kikapott a birkozó eb

Jól indult magyar szempontból a bukaresti birkózó Európa-bajnokság második versenynapja, mivel a kötöttfogásúak 87 kilogrammos kategóriájában címvédő Takács István magabiztosan megnyerte első vigaszági mérkőzését, a folytatásban azonban kikapott az olimpiai bajnok ukrán Zsan Belenyuktól, így véget ért számára a viadal.


 A tavalyi zágrábi Eb-n parádés teljesítménnyel aranyérmes Takács hétfőn rögtön első meccsén a szerb színekben versenyző Aleksandr Komarovval szemben egy akciómentes meccsen vereséget szenvedett, az orosz származású kötöttfogású azonban döntőbe jutott és ezzel vigaszágra segítette a magyart.

A BHSE klasszisa így kedden délelőtt előbb a litván Martynas Nemseviciusszal találkozott, akivel szemben könnyedén érvényesítette a papírformát. Takács a meccsen kétszer kiléptette ellenfelét, és végül 3-1-re győzött. A "bemelegítés" után másfél órával egy lényegesen nehezebb feladat várt a magyar birkózóra, ugyanis a kategória elmúlt tíz évének meghatározó alakjával, a tokiói olimpiai bajnok - a játékok döntőjében a válogatott edzőjét, Lőrincz Viktort legyőző - Belenyukkal kellett összecsapnia a bronzmérkőzésért.

Az összecsapás kísértetiesen hasonló forgatókönyv szerint zajlott, mint Takács egy nappal korábbi csatája, ugyanis az első menetben ezúttal is sokkal aktívabb volt riválisánál és ellenfele passzivitása miatt 1-0-s előnybe került, de lentről nem csinált akciót, a második menetben pedig nem tudta elkerülni a visszaintést (1-1). A magyar birkózó ugyan jól védekezett parterhelyzetből, ám a később szerzett pont ellenfelének kedvezett, Takács pedig állásból nem tudott eredményes lenni.

Két Takács-meccs között a keddi négy másik magyar közül az újonc Mányik Dávid (67 kg) és az Eb- és vb-bronzérmes Lévai Tamás (97 kg) is szőnyegre lépett és mindkettő sima vereséget szenvedett.

Mányik az ukrán Artur Politajev ellen nem tudott maradandót alkotni, ellenfele változatos akciókkal folyamatosan növelte előnyét, majd betusolta őt. Lévai Tamás kifejezetten nehéz sorsolást kapott, mert már a 32 között az U23-as világbajnok Magomed Murtazalijevvel került össze és az orosz birkózó ezúttal megoldhatatlan feladatnak bizonyult a számára. Az első menet közepén Lévainak kellett lemennie passzivitás miatt, onnan megpörgette (0-3), a második menetben pedig levitte őt az ellenfél, aki egy újabb passzivitás ponttal végül 6-0-ra győzött.

Lévai még a vigaszági folytatásban bízhat, amihez legyőzője fináléba jutására van szüksége. Mányik már semmiképp nem folytathatja, mert Politajev a nyolcaddöntőben kikapott, így nem segítheti vigaszágra a magyart.

Kedden Váncza István (72 kg) és Szilvássy Erik (82 kg) lép még szőnyegre. Mindketten a nyolcaddöntőben kezdenek.

Fotó:  Kadir Caliskan - United World Wrestling/United World Wrestling via Getty Images

Videók