Kőkemény harcost "csontozott ki" Golovkin

A középsúly uralkodója, Gennagyij Golovkin imponáló magabiztossággal, technikai KO-val nyerte David Lemieux elleni, szombat esti címegyesítő meccsét 20 ezer néző előtt a New York-i Madison Square Gardenben. Zsinórban 21. KO-sikerét aratta a hírhedt kazah. A profiboksz.hu beszámolója.


Az előzetesen várt ringháború ugyan elmaradt, de így is akciódús mérkőzést láthattak az érdeklődők. Golovkin klasszisa ismét megmutatkozott és a nyitó menettől uralta a történéseket, nem engedett teret a kanadai riválisának.

Golovkin (34-0, 31 KO) jól használta jabjeit, majd hátsókezesekkel is rendre zavarba tudta hozni Lemieux-t (34-3-0, 31 KO), aki jobbára csak asszisztálni tudott az este folyamán. Az első leütésre az 5. menetig kellett várni, az etap végén egy testütéssel sikerült féltérdre küldeni Lemieux-t. A csata hevében Golovkin még ráhúzott egy jobbost a térdelő riválisára, de megúszta egy figyelmeztetéssel a szabálytalanságot. A számolást követően GGG megpróbálta befejezni a meccset, de Lemieux kihúzta a menet végéig. Golovkin fölénye egyre csak nőtt, a 7. menetben vérzett a kanadai orra, de a ringorvos továbbengedte a meccset, majd a 8. menet közepén Steve Willis vezetőbíró beszüntette az egyre egyoldalúbbá váló küzdelmet.

Golovkin továbbra is veretlen, a WBA/IBO/WBC interim bajnoki címei mellé begyűjtötte az IBF világbajnoki övét is.

Videók