Jan Blachowicz Adesanyáról: Én leszek az első, aki megveri

Kemény küzdelemre számít mindenki. - Ezt is sokan olvasták a Sport365-ön.


Israel Adesanya eddig még nem talált legyőzőre. 20-0-s mérlegének köszönhetően bajnok lett középsúlyban, ahol már nincs igazi kihívója, éppen ezért a nigériai felment egy súlycsoportot, hogy harcoljon Jan Blachowicz-csal egy superfight meccsen. Bajnok a bajnok ellen.


Fotó: Mike Roach/Zuffa LLC via Getty Images

„Mindig én vagyok az esélytelen, aztán valahogy mindig én nyerek” - mondta Blachowicz az MMA Fightingnak. „Boldog vagyok. Talán, ha megnyerem ezt a harcot is az emberek végre elkezdenek hinni bennem, tisztelni. Mindenesetre ez nem érdekel. Volt egy vicces történet, amikor Luke Rochkholdot megvertem, akkor is esélytelen voltam, majd odajött egy srác hozzám és megköszönte, hogy gazdag emberré tettem. Talán most is így lesz.”

Adesanya szinte verhetetlennek látszik és a közelmúltban megjegyezte, hogy a középsúlyban nehezebb harcokat vívott, mint amire számít Blachowicz ellen. Adesanya edzője, Eugene Bareman azt is elmondta, hogy ezután létrejöhet egy Jon Jones elleni küzdelem is akár.

„Nem érdekel. Nem az én dolgom. Magamra, a táboromra és a felkészülésemre koncentrálok, hogy ne sérüljek meg. Készen állok. Nem érdekel, mit gondolnak mások. Tisztel-e Adesanya vagy sem. A lehető legjobb formámat akarom hozni, hogy megverjem őt. Ez minden, amire gondolok. Adesanya egy jó harcos, bajnok. Senki sem győzte még le, de itt az ideje. Hiszem, hogy én leszek az első, aki megveri.”

Forrás: mmafighting.com
Borítókép: Josh Hedges/Zuffa LLC via Getty Images

Videók