Haye kivégezte Chisorát, jöhet Vitalij Klicsko - videó!

Szombat este Londonban csapott össze egymással David Haye és Dereck Chisora. A mérkőzést Haye nyerte meg, miután az ötödik menetben megállította ellenfelét. A találkozó után a győztes kihívta Vitalij Klicskót.


David Haye (26-2, 24 KO) megígérte, hogy huszonöt másodperc alatt kiüti a nőverő Dereck Chisorát (15-4, 9 KO). Nos, a két ökölvívó kisebb viharban vonult be, de az első menet nem hozott viharos kezdést. Az első felvonásban rengeteg volt a fogás és a várva várt ütésváltás is elmaradt. Az első menetben érezhető volt a két ökölvívó közti technikai különbség. Haye gyorsabb és pontosabb volt, mint a lomha Chisora.

A második menetben Haye sokkal aktívabb volt, míg Chisora nem hazudtolta meg önmagát és ment előre. A menet közepén egy remek jobbhoroggal Haye meglepte ”Del Boy-t”. A felvonás végén Haye és Chisora összeszólalkozott egymással, de a Puerto Ricói bíró, Luis Pabon mindkét ökölvívót beterelte a saját sarkába.

A harmadik menet végén megvillant Chisora. A beképzelt bokszoló hatalmas rohamot indított, igaz Haye remek mozgással elkerülte a nagyobb ütéseket. A gongszó után Chisorának volt egy ütése, majd vállal nekiment Hayenek. Pabon nem intette meg a szabálytalankodó ökölvívót, igaz Haye sem reklamált nála.

A negyedik felvonásban több ütésváltás is volt. Haye Chisorához képest sokkal pontosabb volt, amely meglátszott ”Del Boy"-on, ugyanis lelassult. Az ötödik menetben Haye bebizonyította, hogy miért ő a nehézsúly egyik legjobbja. ”Hayemaker” kétszer is padlóra küldte ellenfelét. Az első leütésnél Chisora egy bal-, jobbhorog kombináció után került vízszintesbe.



Chisora mindent egy lapra feltéve megpróbált visszatámadni, de Haye horog ”záporával” nem tudott mit kezdeni. A korábbi nehéz-, és cirkálósúlyú világbajnok többször is tisztán eltalálta ellenfele fejét, aki padlóra került. Chisora ugyan felkelt, de Pabon leléptette őt és kihirdette Haye győzelmét. A győztes történelmet írt, ugyanis ő lett az első bokszoló, aki kiütötte Chisorát. ”Del Boy” előző öt mérkőzéséből négyet elveszített. A találkozó után Haye és Chisora kezet fogott, sőt meg is ölelték egymást.

Vitalij Klicsko valószínűleg látta a ma esti produkciómat, így nagyon meglepődnék, ha bokszolni szeretne velem. Biztos vagyok benne, hogy néhány semmirekellő ellenfele lesz, akikről még senki sem hallott, majd visszavonul és politikus lesz, vagy valami hasonló, de ha a világnak egy nagy harcot akar adni, akkor itt vagyok!” – mondta Haye a mérkőzés után.

Íme Haye K.O.-ja az ötödik menetben:

Videók