"Hamarosan ringbe lépek, és élesednek a bombák"

A veretlen bajnok újult erővel ismét megkezdte felkészülését a fehérorosz ellenfele ellen.


Klasz Árpád „Thunderman” (Mennydörgés embere) a Toto Promotion feltörekvő nagyközépsúlyú ökölvívója, az UBO öv címvédője.

Az eredeti tervek szerint április 18-án lett volna megtartva a következő mérkőzése a Madárfészek Ökölvívó Akadémián tartott gálán, majd szó volt arról, hogy 2020. május 8-án Kellner Ferenc Sportközpontban mérkőznek meg egymással. Az ellenfél pedig, a rutinosnak számító fehérorosz Siarhei Khamitski (32-19-3; 14 KO) lesz majd, ráadásul két szervezet övéért. A nagyközépsúlyú GBF világbajnoki címért és az UBO nagy világbajnoki interim bajnoki címért.

Klasz ellenfeléről annyit érdemes tudni, hogy az ukrajnai születésű, de belorusz színekben versenyző ökölvívó meglehetősen szívós ellenfél. A súlycsoport sok nagyágyújával megküzdött már a több mint 2 évtizedes karrierje során, és eddig 19 alkalommal tudták őt legyőzni. Rekordja 32 győzelem (14 KO/TKO), 19 vereség és 3 döntetlen.

A felkészülését a kezdetekkor Berki Ferenc segítette, akivel nagyon jól megtalálták a közös hangot, mindennek ellenére, nemrégiben Árpi jobbnak látta, ha vált. A koronavírus-járvány miatt szinte az összes sporteseményt, köztük a bokszgálákat is el kellett halasztani az egész világon. Ez alól Klasz Árpi összecsapása sem volt kivétel, ami jó alkalom volt arra, hogy új edzői csapatával összeszokjon.

Jelenleg tehát a Toto Box Promotion keretein belül készül továbbra is, és a jelenlegi edzője nem más, mint a nemzetközi női ökölvívás egyik legeredményesebb alakja, a hétszeresen is megkoronázott világelső, Belinszky Krisztina.

Most, hogy újra kezd éledezni a sportvilág, azt is elárulta oldalunknak Árpi, hogy a mérkőzését minden bizonnyal szeptember első, vagy második hétvégéjén fogják megrendezni a fehérorosz ellenfél ellen.

Fotógaléria:


Fotó: Biró Tamás


Fotó: Biró Tamás/Sport365


Fotó: Biró Tamás/Sport365


Fotó: Biró Tamás/Sport365



Fotó: Biró Tamás/Sport365


Fotó: Nagy Gyula/Sport365

Borítókép: BiróTamás/Sport365

 

Videók