Chimaev januárban Pereirát akarja, majd márciusban Colby Covingtont

Komoly tervek.


Khamzat Chimaevnek kétmeccses terve van, amiben a középsúlyú bajnoki cím és Colby Covington szerepel.

Chimaev az újdonsült középsúlyú bajnok Alex Pereirát akarja a január 21-én Rio de Janeiróban megrendezésre kerülő UFC 283-on, majd vissza akar lépni váltósúlyba, hogy a március 6-án Las Vegasban a UFC 285-ön a korábbi címvédő Covington ellen lépjen ketrecbe.

"Borz" elmondása szerint SMS-ben tájékoztatta a UFC elnökét, Dana White-ot és a mérkőzésszervezőt, Sean Shelby-t is a terveiről.

„Készen állok Pereira ellen Brazíliában, és közvetlenül utána márciusban is, ha Colby bunyózni akar. Kik harcolnak Brazíliában? Én nem tudom. Nem olyan jó eddig a felhozatal, szóval ha hagynak minket harcolni, akkor egy nagy eseményt hozunk össze” - mondta Chimaev az ESPN-nek.

Aki már többször is kifejezte érdeklődését Chimaev ellen, az Belal Muhammad, aki a UFC 280-on a korábban veretlen Sean Brady ellen aratott TKO győzelmet.

„Belal is beszél rólam, szóval, ha készen áll, számomra igazából mindegy, jöhet. Adjatok nekem harcot és küzdök. Készen állok bárki ellen.”

Borítókép: Chris Unger/Zuffa LLC

Videók