A „Tank” késői kiütéssel nyert, miután Mayweather rászólt

A súlycsoportváltás miatt óvatosan küzdött Gervonta Davis, de végül behúzta a győzelmet.


Gervonta Davis a tizenegyedik menetben legyőzte Mario Barriost, Floyd Mayweather inspirációs szavai után.

A 130 fontról 140-re fellépő Davis a WBA „regular” övéért harcolt, egy szilárd, veretlen bunyós ellen. Az első két menetben mindkét fél óvatos volt. A harmadikban kezdett felforrósodni a hangulat, amikor Barrios betalált, aminek következtében Gervonta agresszívabb lett. Ezután a küzdelem úgy rendeződött be, amely úgy tűnt, hogy jobban megfelel Barriosnak, mint a népszerű fiatal sztárnak.

Barrios többször próbálkozott testre és fejre egyaránt, ami távol tartotta Davist. A felétől kezdve Gervonta elkezdte csökkenteni a különbséget, és a hetedik menetben már egyre több sikeres megmozdulása volt. Majd a nyolcadik menetben jött az áttörés.

Barrios jül küzdött a kilencedik menetben, ami arra késztette Floyd Mayweathert, hogy szóljon Gervontának. Davis meglepődött, és több céllal ment ki a tizedik menetben, ahol ismét lenyűgö9ző teljesítményt nyújtott. Aztán a 11. menetben Gervonta összetörte teljesen Barriost, miután harmadszor is padlóztatta. Tapra állt ugyan, de megtántorodott, így a bíró leállította a harcot.

„Nehéz mérkőzés volt, de ez van. Felmentem a súlyomba, és elvégeztem a munkám. Harcos típus vagyok, és tiszta ütésekkel akartam kivégezni, ami sokszor hiányzott, de végül utolértem. Tudtam, hogy ha elkapom, akkor befejezem a találkozót. Ezt meg is mutattam… Floyd azt mondta, hogy mutassam meg mennyire remek vagyok.”

Forrás: talksport.com
Borítókép: youtube.com

Videók