A célunkat elértük: újra profi ökölvívónak érezték magukat a versenyzőink

Látványos és szórakoztató mérkőzéseket hozott a New School Promotion gálája.


A gála lecsengése után a Sport365 stábja Demeter László szervezőt kérdezte a rendezvénnyel kapcsolatos tapasztalatairól.

"Igazából abból a szempontból elértük a célunkat, hogy ezek a fiúk közel egy év kihagyás után újra tudjanak bokszolni, és újra profi ökölvívónak érezhessék magukat. Ez volt a legfontosabb. Itt elsősorban Bacskai Balázs, Kis Máté, Egedi Renátó, Kiliti Tamás és Krämer Péterre gondolunk. Nagyon röülünk, hogy megtudtuk rendezni a gálát, sikerült a világjárvány ellenére egy ötszázfős nézősereget is beengednünk, ami ebből a szempontból nagyon pozitív volt. A határzárok miatt nem könnyű az ellenfélválasztás, nem véletlen, hogy már úgy kezdtünk neki a munkának, hogyha lehet, akkor csak magyar ellenfél ellen bunyózzanak, mert az még mindig biztosabb, hogy azokat a mérkőzéseket meg tudjuk rendezni. A külföldi ellenfelek bizonytalanok lettek volna, hiszen a szeptember elsejei határzár keresztbe húzta volna a számításainkat. A körülményekhez képest úgy gondoljuk, hogy amit ki lehetett hozni a rendezvényből azt kihoztuk, a legtöbb visszajelzés is így vélekedik."

"Nagyon szeretnénk minél előbb ismét gálát szervezni, mondjuk idén még egyet december környékén. De nem merünk még kijelenteni semmit, hiszen a fertőzöttek száma az elmúlt napokban ismét nőtt, és nem tudjuk, hogy milyen járványügyi intézkedések lesznek a közeljövőben, de bármi is lesz, azokat maximálisan elfogadjuk, hiszen számunkra a nézőink és a versenyzőink egészsége a legfontosabb."

A gáláról részletesen lejjebb olvashattok:

Eljött sokaknak a várva várt nap, hiszen szeptember 11-én a New School Promotion-nek hála a budapesti Arena Mall szabadtéri lelátója előtt ismét nívós bokszmérkőzéseket láthattunk. 

A gálán 10 mérkőzéssel készültek, ringbe lépett többek közt Bacskai Balázs, Egedi Renátó, Kis Máté, Kiliti Tamás, Krämer Péter, Tóth Tamás, illetve a Golbal Sport Event versenyzői közül Tóth László és Magyar Kinga is.

A gála előtti napon a versenyzők mérlegelése zajlott, amiről itt olvashat .

A hangulat elképesztő volt, ahogy jöttek folyamatosan a mérkőzések, úgy az emberek kedve és a hangja is egyre inkább megérkezett a gálára. Kicsit mintha visszafogott lett volna elején a közönség, de a nagy pofonoknak hála, ők is oldódtak.


 

A gála egy újonc avatással kezdődött, hiszen könnyősúlyban első profi mérkőzését vívta meg, ennek ellenére magabiztosan a 2. menetben TKO győzelmet aratott ellenfele,Bogdán Barnabás felett, aki feladta a mérkőzést.

A Global Sport Event Kft. profi ökölvívója, Magyar Kinga, aki eddigi pályafutása alatt kisváltósúlyban (63,5 kg) két szervezetnél (WBL és GBU) is Európa-bajnok volt, ismét győzedelmeskedni tudott Lészkó Éva ellen, akit a a bíró kénytelen volt az egészsége érdekében leléptetni.

Szorítóba lépett Krämer Péter is, az érdi bunyós 6 menetes nagyváltósúlyú mérkőzésre volt kiírva Varjú György ellen, aki őrült iramban kezdte meg az összecsapását és négyszer padlóztatta ellenfelét, mielőtt a bíró véget nem vetett a találkozónak.

Nem sokat volt a ringben Tóth Tamás "Barbár" sem, aki Bán Gábor ellenfelét kétszer padlóztatta, a bíró bő 3 perc alatt véget is vetett a mérkőzésnek.

Kiliti Tamás óriási szurkolótáborral érkezett, akik segítségével a székesfehérvári fiatalember elég sima győzelmet aratott Ajtai József ellen.

A korábbi nagyközépsúlyú WBO ifjúsági bajnok Egedi Renátó is készen állt a budapesti gálára, aki az 5. menetben TKO győzelemet aratott az ellenfele, az egykori UBO Európa-bajnok Máté Ádám felett. Egedi végig a kezében tartotta a mérkőzést, és folymatos szurkálásai igen súlyosaknak bizonyultak. Máté a 2. és a 3. menetben is egy testütéstől került a padlóra, míg a 4. menetben egy fejre mért pofontól ült a földre. Teljesen egyoldalúvá vált a mérkőzés, amit az 5. menetben a bíró félbe is szakított. Marsi László tanítványa magabiztos sikert aratott.

A gála egyik legizgalmasabb mérkőzése a nyolcból nyolc menetet ment. A Global Sport Event szervezésében Tóth László és Görbics Gábor mérkőzött meg egymás ellen. A két bunyós 2013-ban már találkozott egymással, akkor egy izgalmas meccsen Tóth diadalmaskodott. A visszavágóra idáig kellett várni, amikor is megosztott pontozással (79-73, 78-74, 75-77) smét Tóth győzött.

Jött a főmérkőzés, amit mindenki várt. A nagyváltósúlyú magyar ranglista vezetője, Bacskai Balázs az osztrák Gogi Knezevic ellen lépett ringbe egy 8 menetesre tervezett meccsen, ami végül sokkal rövidebbre sikerült. Bacskai az első menetben ugyan padlóztatta ellenfelét, ám abból az osztrák bokszoló még fel tudott kelni, azonban a második menetben egy újabb padlózás után kénytelen volt a bíró győztest hirdetni, aki nem más lett, mint Bacskai Balázs.


 

 

Sport365.hu - Kemény pofonok csattantak a New School Promotion első gáláján

A gálán 10 mérkőzéssel készültek, ringbe lépett többek közt Bacskai Balázs, Egedi Renátó, Kis Máté, Kiliti Tamás, Krämer Péter, Tóth Tamás, illetve a Golbal Sport Event versenyzői közül Tóth László és Magyar Kinga is. A főmérkőzésen a nagyváltósúlyú magyar ranglista vezetője, Bacskai Balázs az osztrák Gogi Knezevic ellen lépett ringbe egy 8 menetesre tervezett meccsen, ami végül sokkal rövidebbre sikerült.

 

Borítókép: Sport365

Videók