Távozott posztjáról Kuttor Attila, a labdarúgó OTP Bank Ligában sereghajtó Mezőkövesd Zsóry FC vezetőedzője.

A klub honlapjának keddi közleménye szerint közös megegyezéssel bontottak szerződést az 50 éves szakemberrel, aki több mint három éven át irányította az együttest.


Kuttorral – aki 116 mérkőzésen ült az együttes kispadján, 46 győzelem, 29 döntetlen és 41 vereség volt mérlege – a Mezőkövesd az előző szezonban negyedik lett a bajnokságban és kupadöntős volt.

Teljesítményét tavaly  a labdarúgással foglalkozó szakírók is elismerték. A társoldalunk, az nb1.hu által létrehozott Magyar Aranylabda-szavazáson őt választották a legjobb magyar edzőnek.

A mostani idényben azonban tíz fordulót követően két győzelem és két döntetlen mellett hatszor vereséget szenvedett.

Az NB I mostani idényében Kuttor a második távozó vezetőedző, utódját később nevezi meg a klub.

Borítókép: Facebook.com/MezőkövesdZsórySportegyesület