Kézilabda

Közte öt: újra kikapott és nehéz helyzetben a Szeged a BL-ben

A találkozó elején fej fej mellett haladtak a csapatok, majd Bogdanov, a hazaiak kapusa kifogott egy jobb periódust, ezt pedig társai támadásban kihasználták, és háromgólos vezetésre tettek szert.

A fehérorosz gárda ezt követően sem állt le, többször is kihasználta a magyar csapat labdavesztését, és az ötgólos Sevaljevic vezetésével a félidőben 17-10-re vezetett.

A fordulást követően állandósult a különbség, a Szeged nem nagyon tudott közelebb kerülni riválisához. Skaliczki László együttese tíz perccel a vége előtt három gólra feljött, de ennél jobban nem tudta megközelíteni ellenfelét.

A BL-ben most egy hónap szünet következik. A Szeged legközelebb november 18-án lép pályára, amikor az eddig százszázalékos spanyol Barcelonát fogadja.

KÉZILABDA
Velux férfi BL, D csoport, 4. forduló:

Dinamo Minszk (fehérorosz)-Pick Szeged 29-24 (17-10)

a magyar csapat gólszerzői: Larholm, Zubai 4-4, Prodanovic, Sulc, Blazevic, Ancsin, Balogh, Pribanic, Kekezovic 2-2, Vadkerti, Budai

Az állás: 1. FC Barcelona 6 pont/3 mérkőzés (92-70), 2. Füchse Berlin 6/4 (113-108), 3. Croatia Zagreb 3/3 (84-82), 4. Dinamo Minszk 3/4 (105-105), 5. Pick Szeged 2/4 (103-117), 6. Schaffhausen 2/4 (107-121)