Egyéb sportok

Kozák duplázott, három magyar arany, leszerepelt a férfi négyes

A zárónap első 5000 méteres versenyében Bodonyi gyakorlatilag végig az élbolyban haladt, a fehérorosz Marina Litvincsuk és az orosz Juliana Salahova társaságában. Az utolsó 300 méterre szinte egyszerre érkezett meg az első három, az élen a fehérorosz haladt, majd Bodonyi és az orosz következett, előzni már egyikük sem tudott, így a magyar kajakos ezüstérmet szerzett.

"Kicsit beragadtam a rajtnál, de szerencsére sikerült gyorsan utolérnem a mezőnyt és megnyugodtam. Itt volt a tavalyi vb első hat helyezettje, picit izgultam is, hiszen úgy gondolom, nem vagyok annyira óriási nagy formában, de ehhez képest jól ment. Az első helyezett a mezőny fölött áll, bármit csinálhattam, nem tudtam utolérni, ugyanakkor büszke vagyok rá, hogy tudtam tartani vele a lépést, és második lettem" – nyilatkozta az MTI-nek az eredményhirdetést követően a magyar kajakos.

Ezt követően Kiss Tamás következett, a párosban Pekingben 1000 méteren olimpiai bronzérmes magyar versenyző szinte rögtön az élre állt, és az első nagy kört követően gyakorlatilag biztossá vált, hogy közte és a német Ronald Verch között dől el az aranyérem sorsa.

A záró körre Kiss elsőként fordult rá, nem volt könnyű dolga, mert az utolsó helyezettet kellett leköröznie. Az utolsó egyenesre ráfordulva a német megpróbálta lehajrázni Kisst, de ötven méterrel a cél előtt a magyar kenus még egy olyat "rá tudott tenni", hogy szinte állva hagyta riválisát.

"Futam közben kétszer is hibázott a német fiú, mindkétszer megpróbáltam kihasználni, hogy ledobjam a vízről, de nagyon résen volt és nem sikerült. Az utolsó előtti körben azon gondolkoztam, hogy én indultam 500 egyesben, ő viszont nem, tehát valószínűleg én vagyok a gyorsabb, ami azt jelenti, hogy az utolsó 200-on meg tudom verni, és ez be is igazolódott" – mondta az MTI-nek Kiss.

Az Eb zárószámában, K-1 5000 méteren Solti László képviselte a magyar színeket. Az első nagy kört követően egy hétfős csoport – köztük Solti is – ellépett a mezőnytől, és gyakorlatilag végig egymással harcolt. Solti az utolsó körének a második-harmadik helyen kezdett neki, a hajrában azonban nem tudta megtartani ezt a pozíciót és az ötödik lett.

A magyarok ezzel 14 éremmel, 5 arannyal, 5 ezüsttel és 4 bronzzal zárták a kontinensviadalt.

Délelőtt a Krilatszkoje Sportközpontban – ahol 37 ország 485 versenyzője küzd – a magyarok közül elsőként a kétszeres olimpiai bajnok Kozák Danuta állt be a rajtgépbe K-1 500 méteren. A szám ötkarikás aranyérmese, riói esélyese rosszul rajtolt, féltávig hatalmas hátrányt kellett ledolgoznia, majd körülbelül 300 méternél megindította a hajóját és gyakorlatilag állva hagyta riválisait, sima győzelmet aratott.

Kozák a futamot követően elmondta: nem volt rajtvezényszó, egyszer csak leengedett a rajtgép, s ezáltal csaknem három hajóhossznyi hátrányba került. Magabiztos győzelme ennek tükrében még inkább fantasztikus.

Ezt követően a kenu egyesek 500 méteres küzdelmeiben Kiss Tamás volt érdekelt. A 29 éves versenyző – aki 2008-ban Pekingben Kozmann Györggyel 1000 méteren bronzérmet nyert – visszafogottan kezdett, a táv feléig nagyjából a középmezőnyben haladt, majd rákapcsolt és versenyben volt a dobogóért, de talán túl korán indította meg a hajrát, s végül negyedik lett.

A kajakos Nádas Bence már egy aranyéremmel a zsebében vághatott neki az 500 méter egyes fináléjának: a négyes vezérevezőseként szombaton győztes magyar versenyző két korábbi világbajnok, a német Tom Liebscher és a dán René Poulsen mellől rajtolt el. Előbbi hatalmas lendülettel kezdett, Nádas a táv felénél meg tudta ugyan közelíteni, ám a hajrában a német újra ellépett, s a győzelmét nem fenyegette veszély. A magyar kajakos a címvédő dánnal vívott hatalmas küzdelmet, s bár az első eredmény ezüstérmesnek hozta ki, végül a célfotó alapján 8 ezreddel (!) kikapott, így bronzérmes lett.

Ezután a Hufnágel Tibor, Dombvári Bence, Ceiner Benjámin, Kugler Attila összeállítású K-4 1000 méteres egység bizonyíthatta, nem volt véletlen, hogy az olimpiai válogatón nagy meglepetésre legyőzte a hazai környezetben öt évig veretlen, olimpiai ezüstérmes Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel összetételű hajót. A fináléban a táv egyharmadáig szinte együtt haladt a mezőny, "félidőben" azonban a magyar egység komoly hátrányba került, s ekkor már látszott, hogy nem szól majd bele a dobogóért folytatott versenybe. Végül csupán hetedikként ért célba, így könnyen elképzelhető, hogy ebben a számban a szövetség új olimpiai válogatót ír ki.

Az embert próbáló egyes után Kozák Danuta nagyjából fél órát pihenhetett az 500 méteres párosra, ahol Szabó Gabriellával a szám vb-címvédőjeként szálltak harcba. A rajtjuk ezúttal jól sikerült, 250 méternél magabiztosan vezettek, s végül simán diadalmaskodtak. Ez volt a magyar kajak-kenu sport történetének 130. Eb-aranyérme.

Férfi C-2 500 méteren, a Korisánszky Dávid, Mike Róbert duó döntőjében az orosz egység gyakorlatilag rajt-cél győzelmet aratott, a magyarok pedig a hajrára kissé elfáradva a hatodik helyen értek célba. A délelőtti program zárásaként K-2 500 méteren a Tóth Dávid, Kulifai Tamás összetételű hajó beragadt a rajtnál, ezzel el is szálltak a dobogós reményei. A végén a magyarok ki is engedtek, s végül hetedikek lettek.

Férfiak
C-1, 5000 m, Európa-bajnok:

 KISS TAMÁS 22:15.350 perc
2. Ronald Verch (Németország) 22:19.180
3. Mateusz Kaminski (Lengyelország) 22:48.500

Férfi K-1 5000 m, Európa-bajnok:
 Fernando Pimenta (Portugália) 20:09.690 perc
2. René Poulsen (Dánia) 20:11.870
3. Aleh Jurenyina (Fehéroroszország) 20:12.420
…5. SOLTI LÁSZLÓ 20:20.510

C-1 500 m, Európa-bajnok:
   Martin Fuksa (Csehország) 1:48.520 p
2. Mihail Pavlov (Oroszország) 1:50.548
3. Oleg Tarnovszki (Moldova) 1:50.832
4. Kiss Tamás (Magyarország) 1:52.076

C-2 500 m, Európa-bajnok:
   Viktor Melantyev, Ivan Stil (Oroszország) 1:41.216 p
2. Chirila Iosif, Victor Mihalachi    (Románia) 1:42.796
3. Vitalij Verheles, Gyenyisz Kamerilov (Ukrajna) 1:43.520
…6. Korisánszky Dávid, Mike Róbert 1:45.836   

K-1 500 m, Európa-bajnok:
   Tom Liebscher (Németország) 1:37.684 p
2. Rene Poulsen (Dánia) 1:39.184
3. Nádas Bence (Magyarország) 1:39.192

K-2 500 m, Európa-bajnok:
   Martin Jankovec, Gabor Jakubik     (Szlovákia) 1:29.712 p
2. Gabriel Campo, Ruben Millan     (Spanyolország) 1:29.984
3. Vitalij Bialko, Raman Pjatrusenka (Fehéroroszország) 1:30.816
…7. Tóth Dávid, Kulifai Tamás (Magyarország) 1:32.632   

K-4 1000 m, Európa-bajnok:
   Szlovákia 2:51.640 p
2. Oroszország 2:52.156
3. Lengyelország 2:53.440    
…7. Magyarország (Hufnágel Tibor, Dombvári Bence, Ceiner Benjámin, Kugler Attila) 2:57.040    

Nők:
K-1 500 m, Európa-bajnok:
    Kozák Danuta (Magyarország) 1:48.600 p
2. Franziska Weber (Németország) 1:49.324
3. Emma Jörgensen (Dánia) 1:49.576
K-2 500 m, Európa-bajnok:
 Szabó Gabriella, Kozák Danuta (Magyarország) 1:41.316 p
2. Sabrina Hering, Steffi Kriegerstein    (Németország) 1:42.556
3. Nadzseja Ljapeska, Marina Litvincsuk (Fehéroroszország) 1:43.564

K-1 5000 m, Európa-bajnok:
 Marina Litvincsuk (Fehéroroszország) 22:23.450 perc
2. BODONYI DÓRA 22:24.550
3. Juliana Salahova (Oroszország) 22:25.750