Küzdősportok

Kovács Richárd aranyérmes, Gálos és Szűcs második

A háromból egy magyar, a 63 kilogrammban szereplő Kovács Richárd nyerte meg döntőjét pénteken, a 65. Bocskai István nemzetközi ökölvívó emlékverseny zárónapján, Gálos Roland (57 kg) és Szűcs Szabina (57 kg) ezüstéremmel zárt.

""

A debreceni Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban a pénteki finálék első három párjában szólították ringbe a hazai versenyzőket és rögtön az első meccsen lépett kötelek közé a nyíregyházi Kovács Richárd. A kisváltósúly regnáló magyar bajnoka az egy nappal korábban Fodor Milánt legyőző, georgiai Lasa Gurulival óriási csatát vívott a végső győzelemért. A három menet során kiegyenlített küzdelem folyt a szorítóban, a bírók pedig végül megosztott pontozással Kovács Richárdnak adták a mérkőzést. A férfi 63 kiló fináléját a nők 57 kg-os döntője követte, melyben Szűcs Szabina az olasz Irma Testával találkozott. A összecsapáson egyértelműen az olasz volt a jobb, többet és pontosabban ütött Szűcsnél és egyhangú pontozással nyert.

""

A férfiak 57 kilogrammos döntőjében lépett ringbe a tokiói olimpia eddigi egyetlen magyar bokszolója, Gálos Roland, aki a tavaly márciusi londoni európai kvalifikációs tornán aratott, olimpiai szereplést érő nyolcaddöntős sikerét követően a mostani Bocskain lépett először versenyen ringbe. A fináléban megismétlődött a 2020-as Bocskai döntője, a bajaiak címvédője és – a már szintén tokiói indulónak számító – francia Samuel Kistohurry között.

""

A meccs nagy csatát hozott. A francia több ütést indított, de Gálos tűnt pontosabbnak szinte az egész mérkőzésen, igaz, voltak holtpontjai. A magyar válogatott erőssége általában jó érzékkel indított bele Kistohurry kombinációiba és sokat talált gyors jobb egyenesekkel és bal horgokkal, ám a sikerhez ezúttal ez kevés volt, mert 3:2-es megosztott pontozással a francia győzött és visszavágott az egy évvel korábbi vereségért. A magyar csapat egy arany-, két ezüst- és hat bronzéremmel zárta a 65. Bocskai emlékversenyt.

A győztesek:

Férfiak:

52 kg: Mascunano Escobar (spanyol)
57 kg: Samuel Kistohurry (francia)
63 kg: KOVÁCS RICHÁRD
69 kg: Harvey Lambert (angol)
75 kg: Lewis Richardson (angol)
81 kg: Simone Fiori (olasz)
91 kg: Emanuel Reyes Pla (spanyol)
+91 kg: Fraser Clarke (angol)

Nők:

51 kg: Busenaz Cakiroglu (török)
57 kg: Irma Testa (olasz)
60 kg: Mira Potkonen (finn)
69 kg: Busenaz Sürmeneli (török)
75 kg: Nouchka Fontijn (holland)

Borítókép/Fotók: MTI/Czeglédi Zsolt