Kézilabda

Kötelező győzelmet aratott a Vác és a Békéscsaba

A nemzetközi kupában részt vevő csapataink közül a Vác múlt hétvégén az EHF-kupában remek eredményt ért el, ugyanis a lengyel Laczpol Gdyniát idegenben győzte le 40-32-re. Ez már egy lelki pluszt is adott a lányoknak a Szekszárd elleni összecsapásra, mely egyértelműen a kötelező győzelmek kategóriájába volt sorolandó. Ennek megfelelően álltak a mérkőzéshez Németh András lányai, akik a nulla pontos szekszárdi gárda ellen a szünetben már 14 góllal vezettek, a második félidőben pedig az iménti különbséget is sikerült überelni, hiszen a vége 26 gólos különbség lett a váciak javára, vagyis 46-20.

A váci csapathoz hasonlóan a Békéscsaba együttesének is mindenképpen győznie kellett, hiszen az eddig mindössze 2 pontot gyűjtő Újbuda volt az ellenfél. S ha már hasonlóság, a viharsarkiak a Váchoz hasonlóan brillíroztak az EHF-kupa második fordulójában, hiszen az első mérkőzésen 32-23-ra győztek az Olimpija Ljubljana ellen. Mátéfi Eszter csapatának nem okozott gondot az eddig mindössze két pontot összegyűjtő Újbuda legyőzése. Az első félidőben még „csak” nyolc volt a differencia a két együttes között, aztán a második játékrészben látványosabban kijött a tudáskülönbség, 34-18 arányban a csabaiak diadalmaskodtak.

Budapest Bank-Békéscsaba – Újbuda 34-18 (16-8)
Syma-Vác – Szekszárd 46-20 (23-9)