Kosárlabda

Kosárlabda: megvédte bajnoki címét a Szolnoki Olaj

""

A címvédő és negyedik aranyérmükre hajtó szolnokiak az első hét percben hat triplát dobtak, ennek ellenére az ötödik percben vezettek először (13-12). Az eddigi egyetlen bajnoki címüket 2008-ban elhódító Szombathelyben ugyanis Szabó és a 40. évében járó – könyöksérüléssel küszködő – Kálmán nagyszerű formában játszott. Az 57 (!) pontot hozó nyitónegyedet követően 15 ponttal elhúztak az idén kupagyőztes Tisza-partiak, sőt, a 14. percben Fodor hármasával 20 pontra nőtt a különbség, ami már eldönteni látszott a meccs és a bajnoki cím sorsát. A nagyszünetben 63-40 volt az állás.

Az alapszakaszt megnyerő Falco a térfélcsere után próbált faragni a hátrányából, ám 20 pontnál nem tudott közelebb kerülni Pór Péter együtteséhez, amelyben Báder ekkor már 19 pontnál járt. A vasiaknál a 12 pontos Pantelicet dulakodás miatt kiállították, ezzel megpecsételődött a vendégcsapat sorsa. A 86-57-ről induló zárószakaszra már nem maradtak izgalmak, az Eurochallenge Kupában negyedik helyen végzett Szolnok a hajrára kiengedve is megszerezte harmadik győzelmét a fináléban.

A címvédő Olaj mindössze egyszer szenvedett vereséget a rájátszásban, s korábban 1991-ben, 2007-ben és 2011-ben ünnepelt bajnoki címet.

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I
Döntő, 4. mérkőzés
Szolnoki Olaj – Falco-Szova KC Szombathely 102-84 (35-22, 28-18, 23-17, 16-27)
Legjobb dobók: Gay 19, Báder 19, Horváth 16, Mills 12, Trepák 12, Trotter 10, illetve Timberlake 25, Szabó 15, Pantelic 12

Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc végeredménye: 3-1 a Szolnok javára.

Az elmúlt tíz év bajnokai
2002: Atomerőmű SE
2003: Marc-Körmend
2004: Kaposvári KK
2005: Atomerőmű SE
2006: Atomerőmű SE
2007: Szolnoki Olaj KK
2008: Falco-Szova KC Szombathely
2009: Atomerőmű SE
2010: Zalakerámia-ZTE KK
2011: Szolnoki Olaj KK
2012: Szolnoki Olaj KK