Kosárlabda

Kosárlabda: kettős amerikai erősítés Miskolcon

""

A klub keddi sajtótájékoztatóján Szabó Tamás elnök kifejtette: a hazai pontvadászat és kupaküzdelem mellett kilépnek a nemzetközi porondra is. Az NB I-ben a hat közé kerülés a minimális cél, de reményeik szerint bejuthatnak akár az első négybe is, és a kupában is a négyes döntőbe kerülést célozzák meg. A Közép-európai Ligában a cseh Trutnov és az osztrák Wien ellen kell helytállnia a gárdának. Ha valamelyik küzdelemsorozatban az első négy közé kerül a klub, akkor pályázik a négyes döntő rendezésére.

Az eseményen bemutatták a 23 éves, 191 centis Lenita Sanfordot és a szintén amerikai Brittainey Ravent (24 éves, 183 cm). A váratlan igazolásról Peresztegi Nagy Ákos vezetőedző közölte:

"Három külföldi játékossal akartuk kezdeni az idényt. Hadzovic és Skoric mellett Sanford volt a kiszemeltünk. Hadzovic azonban sérülten tért vissza, elképzelhető, hogy műteni kell, és hónapokon keresztül nem számíthatunk rá. Ezért lépni kellett."

A szakvezetés eredetileg kilenchetes felkészülést tervezett, ám a szövetség módosította a versenykiírást, így ez csökkent. Ezért kevesebb előkészületi mérkőzést tudnak játszani, és a külföldiek is később kapcsolódhatnak be a felkészülésbe, mint ahogyan azt szerették volna.