Kosárlabda Euroliga: vereséget szenvedett a Sopron
A 2009-ben Euroliga-negyedik Sopron – amely két forduló után egy győzelemmel és egy vereséggel állt a B csoportban – a nyitónegyedben hétpontos hátrányba került az eddig hibátlan Schióval szemben. A folytatásban fordult a kocka, és a magyar bajnoki ezüstérmes a nyáron érkezett szerb Jelena Milovanovic és amerikai Shenise Johnson vezetésével faképnél hagyta az olaszokat. A félidőben 38-28 volt az állás.
Térfélcsere után Székely Norbert együttese három és fél percig nem talált a gyűrűbe, ezalatt az ellenfél egy pontra felzárkózott (45-44), majd a harmadik játékrész végére kiegyenlített (48-48). Az utolsó negyedben szinte végig a Schiónál volt az előny, a házigazdák az utolsó négy percben már csak futottak az eredmény után. Az 50 százalékos mérlegnél tartó soproniak egy hét múlva a török Fenerbahcéhoz látogatnak.
KOSÁRLABDA |
Női Euroliga, B csoport, 3. forduló: |
Uniqa-Euroleasing Sopron – Schio (olasz) 60-66 (17-22, 21-6, 10-20, 12-18) |
A magyar csapat legjobb dobói: Milovanovic 22, Johnson 2 |
Csütörtökön az Euroliga A soportjában a HAT-AGRO UNI Győr mérkőzik a Szpartak Moszkva csapatával 18:00-kor.